sorozat

Hogyan váltsunk Windowsról Linuxra: IV/1. Rész – Független disztribúciók

pingvin illusztráció
Az első részben megismerkedtünk jó néhány alapfogalommal, olyanokkal, mint a csomagkezelő vagy a disztribúció. Röviden megismerhetted a Linux eddigi történelmét is. A második részben megismerkedtél a legtöbb asztali környezettel, talán ki is választottad a neked legmegfelelőbbet. A harmadik részben telepítettünk egy Virtualboxot, és arra kértelek, hogy próbálj ki minél több Linux disztribúciót benne.

Remélem, találtál egy vagy több szimpatikus disztribúciót. Talán közelebbről is megismerkedtél vele. Ugyanakkor nagy eséllyel jó kis kavar alakult ki a fejedben arról, hogy melyik disztribúció hová is tartozik, és kinek a fia-borja egyik másik. Ebben a részben szeretném a Linux disztribúciók származásával és átlagos tulajdonságaikkal kapcsolatos alapműveltséget átadni.

Hogyan szerkesszünk szöveget? – 4. rész: A szövegszerkesztő testreszabása, oldal- és margóbeállítások

Linux Libertine illusztráció
A sorozat eddigi három cikkében (első, második és a harmadik rész) számba vettük a fontosabb és a tiltott műveleteket, valamint szót ejtettünk a szövegszerkesztés menetéről is. A mai alkalommal végre eljutottunk az első gyakorlati részhez. Az írás közben fog kiderülni, meddig jutunk, de a szövegszerkesztő testreszabása, a dokumentum oldalméretének és tájolásának beállítására mindenképpen sor kerül.

Hogyan váltsunk Windowsról Linuxra: III. rész – Ismerkedés a disztribúciókkal

tux

Az első részben megismerkedtünk néhány alapfogalommal és remélhetőleg részben magunkévá tettük a Szabad gondolkodást. A második részben áttekintettük a nagyobb asztali környezeteket és remélhetőleg legalább eggyel szimpatizálsz. A mostani, harmadik részben, az ígéreteimnek megfelelően, megpróbáljuk biztonságosan megkeresni a számodra legmegfelelőbb Linux disztribúciót.

Hogyan szerkesszünk szöveget? – 3. rész: A szerkesztés menete, ismerkedés a szövegszerkesztővel

Linux_Libertine

Az előző részekben (első és második rész) megismerkedtünk a szövegszerkesztés során használatos alapvető műveletekkel és a dokumentumok jellemzőivel, valamint tisztáztuk a tiltott műveleteket is. Jelen alkalommal áttekintjük, hogy a már ismert műveleteket milyen sorrendben célszerű végrehajtani a saját dolgunk megkönnyítése érdekében.

A következő résztől kezdve pedig már konkrét beállításokat fogok mutatni, hogy mit is kell csinálni, ha egyéni stílust szeretnénk beállítani, oldaltörést, hasábokat vagy egyebeket szeretnénk.

Hogyan szerkesszünk szöveget? – 2. rész: A tiltott műveletek

Linux Libertine illusztráció
Az előző részben megismerkedtünk a szövegszerkesztés során használt műveletekkel, fogalom szintjén. Ám a beígért tiltott műveletek elemzésére már nem került sor. Ma ezt pótolom. És ha minden jól megy, a következő részben kezdünk majd rátérni a lényegre, vagyis a szövegszerkesztés menetére, a szövegszerkesztő program megismerésére és onnantól gyakorlati példákon keresztül az egyes műveletek használatára.

Hogyan szerkesszünk szöveget? – 1. rész: Az alapok

Linux Libertine
Számos felhasználónak nehézséget okoz a szövegszerkesztés. Sok esetben találkoztam felhasználókkal, akiknek ugyan rémlett valami a „tiltott műveletekről”, ám nem tudták, mik azok, miért tiltottak és mivel lehet kiváltani őket. Ebben a cikksorozatban arra vállalkozok, hogy feladatokkal és magyarázatokkal segített módon mutassam be a szövegszerkesztés folyamatát és az általános szövegszerkesztési műveleteket.

Mivel készíts biztonsági mentést?

merevlemez illusztráció
Az első, illetve az előző részben beszéltünk a biztonsági mentések fontosságáról, meghatároztuk a mentendő állományaink listáját, áttekintettük a mentések lehetséges helyét a pendrive-tól a felhő tárhelyig és megtudtuk, mi az a visszaállítási teszt és miért van rá szükségünk. Valamint bővebben értekeztünk a felhő szolgáltatásokról, azon belül a felhő alapú tárhelyekről is. A mai alkalommal a mentések ütemezését, a mentések típusait, továbbá néhány biztonsági mentő programot fogunk górcső alá venni.