rc

Megjelent a Linux 5.10-rc1

Tux logó
Linus Torvalds bejelentette a Linux 5.10 első kiadásra jelölt verzióját.

„Eltelt két hét, és a beolvasztási ablak is bezárult. Megcímkéztem és kiadtam az 5.10-rc1-et, ahol minden teljesen megszokottnak tűnik.

Az 5.10 nagyobb kiadásnak tűnik, mint amire számítottam. Bár a beolvasztási ablak kisebb, mint az 5.8-asé volt, nem sokkal kisebb, és ugye az 5.8 minden idők legnagyobb kiadása volt.

Megjelent a Linux 5.9-rc6

Tux logó
Linus Torvalds bejelentette a Linux 5.9 hatodik kiadásra jelölt változatát.

„Új hét, új rc és a dolgok teljesen rendben vannak. A változások sem jelentősek (ami azt jelenti, hogy aprók), és szokatlan történés sincs.

Egy jelentősebb dolog van a változások közt, az pedig a softscroll eltávolítása (mind fbcon, mind vgacon esetén). Néhányan szeretnék, hogy megmaradjon, de ez csak akkor lehetséges, ha lesz karbantartója. A jelenlegi, törött állapotában nem fogom feléleszteni, szóval kétséges, hogy az 5.9-ben megmarad. De még meglátjuk, mi lesz.

Megjelent a Linux 5.9-rc5

Tux logó
Linus Torvalds bejelentette a Linux 5.9 ötödik kiadásra jelölt változatát.

„Minden rendben van (eltekintve attól, hogy amikor kinézek az ablakon, csak szürkeséget látok a bozóttüzek miatt) és nincs olyan változás, amit ki lehetne emelni a többi közül. Két jelentősebb dolog azért van, az egyik a problémás i915 átrendezés visszavonása, a másik pedig csak a megszokott zárolással kapcsolatos módosítások a fő kernel kódban. De ezek is csak a többi változáshoz képest tűnnek nagynak.

Megjelent a Linux 5.9-rc4

Tux logó
Linus Torvalds bejelentette a Linux 5.9 negyedik kiadásra jelölt változatát.

„Nos, a múlt héten azt mondtam, hogy az rc3 elég kicsi lett, ami minden bizonnyal a beolvasztási kérelmek időzítése miatt van. Kitalálod mi történt? Itt vagyunk, egy héttel később és igen, az rc4 minden az rc3-ból hiányolt darabkát tartalmaz. Így nagyobb is lett a megszokottnál.

Megjelent a Linux 5.9-rc3

Tux logó
Linus Torvalds bejelentette a Linux 5.9 harmadik kiadásra jelölt változatát.

„Mindnyájan tudjátok már, újabb hét, újabb rc.

Mindenfelé akadnak kisebb javítások, ahogy szépen egyenletesen elosztva rengeteg zaj is, hála a „fallhtough" kommenteknek.

Megjelent a Linux 5.9-rc1

Tux logó
Linus Torvalds bejelentette a Linux 5.9 első kiadásra jelölt verzióját.

„A megszokotthoz sokkal hasonlóbbnak éreztem ezt a beolvasztási ablakot, mint azt ami az 5.8-nál volt. A statisztika is azt mondja, hogy úgy néz ki, tartjuk a megszokott méretet.

Megjelent a Linux 5.8-rc7

Tux logó
Linus Torvalds bejelentette a Linux 5.8 hetedik kiadásra jelölt verzióját.

„Csendesen indult a hét. Majd pénteken megérkezett a változások közel háromnegyede, illetve még egy kevés a hétvégén. Ez persze nem szokatlan, de mégis azt eredményezte, hogy az rc7 kicsit nagyobb annál, mint amit látni szeretnék.