Hová ments? – Felhő tárhelyek bemutatása

merevlemez illusztráció
Az előző részben beszéltünk a biztonsági mentések fontosságáról, meghatároztuk a mentendő állományaink listáját, áttekintettük a mentések lehetséges helyét a pendrive-tól a felhő tárhelyig és megtudtuk, mi az a visszaállítási teszt és miért van rá szükségünk.

Amiről még ejtettünk néhány szót, de nem fejtettük ki, az a mentések ütemezése, a mentések típusai, valamint a biztonsági mentő programok. Úgy volt, hogy ezekre ebben a cikkben kerítünk sort, ám úgy éreztem, kár lenne a felhő tárhelyekkel egy cikkbe zsúfolni őket. Így ma a felhőkkel fogunk megismerkedni, valamint bemutatok néhány ingyenes tárhelyet is.

Felhő tárhely

Ugyan az előző részben megemlítettem őket, ám úgy érzem, van értelme kicsit jobban elmélyedni a témában. A Dropboxról szóló cikkünk kapcsán már szóba kerültek a felhőbe való mentéssel kapcsolatos alapvető kérdések, amiket át kell gondolnod, mielőtt erre szánod magad. Ám most még kanyarodjunk vissza magára a felhőre.

Mi az a felhő?

A szofisztikált „definíció” szerint a felhő szolgáltatás nem egy dedikált számítógépen üzemel, azaz nem egy kijelölt számítógépen működik. Ehelyett a felhő szolgáltató olyan rendszert használ, ami lehetővé teszi több (esetenként nagyon sok) számítógép használatát. Méghozzá úgy, hogy a túlterhelt gépről a terhelés egy részét okozó feladatokat másik, kevésbé terhelt gépre irányítják. Ezt hívják terhelésmegosztásnak. Ám ez az egész folyamat számodra észrevehetetlen, más szóval transzparens. A felhő szolgáltatást interneten vagy intraneten, azaz belső hálózaton keresztül tudod igénybe venni egy böngésző segítségével, attól függően, hogy az adott szolgáltatás publikus vagy privát.

Egyszerűbben: ha bármi olyan szolgáltatást használsz, ami nem a saját gépeden fut, akkor az felhő. Ha még esetleg így sem egészen világos, mondok példákat. Mikor feltöltesz képeket, zenéket és nem a helyi gépeden tárolod ezeket, ha dokumentumokat szerkesztesz mondjuk a Google Docs-on, ha az Androidos telefonodon szinkronizálod a névjegyeidet, mikor épp letöltöd a kolléga által a Dropboxon megosztott fájlt stb. Ezekben az esetekben felhő szolgáltatást veszel igénybe, legfeljebb eddig nem voltál tudatában.

Ugyan a legtöbb felhő szolgáltató esetében a feltöltött fájlok a forrás gépen is elérhetőek maradnak (nem csak a felhőben vannak meg), ám mondjuk a Google Docsban készített dokumentumok alapértelmezetten nem kerülnek mentésre a gépünkre is. Ez tipikusan azt jelenti, hogy internet hiányában van egy Google-t érintő üzemzavar esetén a fájljaink elérhetetlenek. Ezért célszerű minden felhőben készített állomány lementeni saját eszközre is, így offline (internet nélkül) is elérhető lesz.

A felhő típusai

Úgy tűnhet, hogy ezek a fent említett példák egyféle felhő szolgáltatásba tartoznak, ám nem. Ahogy az igazi felhőkből is sokféle van, az informatikában felhőnek (vagy cloudnak) nevezettből is többféle van.

Ha belegondolsz, a fenti példák kapcsán és arra a következtetésre jutsz, hogy a felhők adatot tárolnak, nem állsz messze az igazságtól, ám ez csak a kép egy része. Ugyan a Google Docs is adatokat tárol, ezen kívül mást is csinál. Mert mi is a Google Docs? Felhő alapú szövegszerkesztő. Tehát nem kell a saját gépeden telepített LibreOffice-t, Abiwordöt, Microsoft Office-t használnod, sőt, telepítened sem, mert a Google-nek van egy olyan szolgáltatása, amikor az ő gépein fut a szövegszerkesztő, és te azt interneten keresztül egy böngésző segítségével elérheted. Ez a Google Docs. Egy szövegszerkesztő, ami nem a te helyi gépeden fut, hanem a Google-én.

Azok alapján, hogy egy felhő milyen szolgáltatást nyújt, háromféle felhőt és egy „egyéb kategóriát” különböztetünk meg:

  • Szoftver szolgáltatás (SaaS): A szoftvert magát nyújtja szolgáltatásként. Pl.: Google Docs
  • Platform szolgáltatás (PaaS): Az alkalmazás üzemeltetéséhez szükséges környezetet biztosítja, méghozzá terheléselosztással és szoftverfrissítéssel. Pl.: OpenShift (RedHat), Google App Engine
  • Infrastruktúra szolgáltatás (IaaS): virtuális hardvert szolgáltat (szerver, tárhely, számítási kapacitás). Pl.: Google Compute Engine, Amazon EC2
  • Tárhely szolgáltatás (SaaS): Ez az „egyéb kategória”. Ide sorolhatóak azok a szolgáltatások, amik biztonsági mentéshez adnak tárhelyet, valamint amik szinkronizálást biztosítanak. Pl.: Google Drive, Dropbox, Amazon S3

A felhők előnyei és hátrányai

Ahogy mindennek, a felhőnek is vannak előnyei és hátrányai. Az alábbiakban vázolom a legfontosabbakat, és ezek alapján eldöntheted, hogy igénybe veszed-e vagy sem.

Előnyök

  • Nem nekünk kell megvásárolnunk, telepítenünk és üzemeltetnünk a gépet, ami a szolgáltatást nyújtja, így pénzt takaríthatunk meg.
  • Nem a mi feladatunk a fizikai- és a hozzáférés-védelemről gondoskodni.
  • A szolgáltatás igénybe vétele nem helyhez és eszközhöz kötött, csupán internetre, webböngészőre és/vagy egy telepített kliensre van szükség az eléréséhez.
  • Az adatok nem géphez kötöttek. Ha a nyaraláson egy telefonról szeretnénk elérni az adatainkat, ugyanúgy megtehetjük, mint otthon az asztali gépen, vagy egy rokonnál, akinek meg szeretnénk mutatni valamit.
  • A feltöltött adatok biztonsági mentéséről a szolgáltató gondoskodik. Bár nagyon ajánlott legalább egy offline (nem felhő alapú, pl. külső merevlemezre történő) mentéssel rendelkezni arról, amit feltöltünk.
  • Az adatok felhőbe való feltöltésével helyet szabadíthatunk fel az eszközeinken.

Hátrányok

  • Mivel a kiszolgáló gép fizikailag távol van tőlünk, nincs rálátásunk az alkalmazott védelmi intézkedésekre.
  • Az adatainkat a szolgáltató tárolja. Nem zárható ki teljesen, hogy hozzáférnek, és akár vissza is élhetnek vele. Ezért célszerű a felhőbe feltöltött adatokat titkosítani.
  • A legtöbbször alapértelmezetten elég a belépéshez egy e-mail cím/felhasználói név és egy jelszó. Ha ezek illetéktelenhez kerülnek, ő is ugyanúgy hozzáfér a feltöltött adatainkhoz, ahogy mi. Ezért célszerű bekapcsolni a kétlépcsős azonosítást (pl.: megerősítő e-mail küldése, megerősítő kód küldése SMS-ben), mert ez már a felhő fiókhoz köt egyéb eszközt is (e-mail fiók, telefonszám), amihez általában nem fér hozzá az, aki esetleg megszerezte a felhőhöz tartozó jelszavunkat.
  • Ugyan a szolgáltatók megadják a rendelkezésre állásukat (SLA), ám nagyobb üzemzavar esetén a helyreállításig előfordulhat, hogy nem férünk hozzá az adatainkhoz. Persze számtalan esetben semmit nem veszünk észre egy szolgáltató oldali szerver kiesésből, mert automatikusan átveszi a helyét egy másik.
  • Internetkapcsolat és internetképes eszköz nélkül nem érjük el az adatainkat.

Tárhely szolgáltatók

Szójegyzék

  • Asztali kliens: Lehetővé teszi, hogy az adott felhő szolgáltató fiókjához számítógépről és/vagy telefonról is közvetlenül hozzáférjünk, így például egy mappa felhőbe feltöltéséhez nem szükséges webböngésző segítségével bejelentkezni, és onnan kiválasztani, majd feltölteni a kívánt mappát.
  • Szinkronizálás: Egy olyan folyamat, ami során az adott felhő szolgáltató fiókjában, valamint az ehhez a fiókhoz csatolt eszközeinken (számítógép, telefon) lévő fájlok szinkronba kerülnek egymással anélkül, hogy ez részünkről beavatkozást igényelne. Hogy jobban értsd: Van egy Feltöltés nevű mappád az otthoni gépeden és van egy mondjuk a munkahelyi gépeden. Ha a munkahelyi gépeden módosítást hajtasz végre ezen a mappán (törölsz vagy hozzáadsz fájlokat), azok megjelennek az otthoni gépeden is, automatikusan. Anélkül, hogy webes felületen el kellene érned a fiókodat vagy egyéb módon magadtól kezdeményezned ezt.

A szoftver, platform és infrastruktúra szolgáltatásokról most nem ejtünk szót, csak a tárhely szolgáltatásokról, mivel ez kapcsolódik szorosan a biztonsági mentés témájához. Természetesen léteznek fizetős tárhely szolgáltatások is, ám én most csak olyanokat fogok említeni, amiknek elérhető ingyenes csomagjuk.

Felhő szolgáltató Ingyenes tárhely mérete Asztali kliens elérhetősége Egyéb tulajdonságok
Google Drive 15 GB Windows, Mac OS X, Android, iOS, iPhone, iPad, Chrome OS Egy fiókkal számos szolgáltatás elérhető. Pl.: Google Docs, Gmail, YouTube.
Dropbox 2 GB Linux, Windows, Mac OS X, Android, BlackBerry
Box 10 GB Windows, Mac OS X, Android, BlackBerry, iPhone, iPad, Windows Phone
OneDrive 15 GB Windows, Mac OS X, Android, Windows Phone, Xbox, iOS A fiókkal együtt jár egy Office Online csomag is.
Mega 50 GB Linux, Windows, Mac OS X, Android, iOS, BlackBerry, Windows Phone Titkosítva tárolja az adatokat, ezért a bejelentkezési adataink elfelejtése esetén magunk sem tudunk újra hozzáférni az adatainkhoz a mesterkulcs nélkül.


Ha eddig nem volt felhő tárhelyed, de van Gmailes e-mail címed, semmit nem kell tenned egy Google Drive-os tárhelyért, online szövegszerkesztőért, táblázatkezelőért stb., csupán mikor belépsz, a jobb felső sarokban a Drive lehetőséget választ és rendelkezésedre áll 15 GB ingyenes tárhely, ami kezdetnek bőven elegendő (ismerkedni a felhővel mint olyannal). Amennyiben minden platformon szeretnéd kihasználni a szinkronizálás előnyeit és beéred 2 GB-tal, akkor ismerkedj meg a Dropboxszal. Ha viszont automatikusan titkosítva szeretnéd tárolni az adataidat, nézz utána a Megának. A Boxszal és a Microsoftos OneDrive-val nincsenek személyes tapasztalataim.

Összefoglalás

A felhőszolgáltatások egyre nagyobb szerepet kapnak az informatikában és az életünkben. Ám mint mindennek, ennek is van előnye és hátránya is. A saját belátásunkon múlik, hogy használjuk-e őket. Személyes véleményem szerint a felhő tárhely nem rejt valós biztonsági kockázatot amennyiben:

  • bizalmasan kezeljük a felhőhöz tartozó e-mail címünket, felhasználói nevünket és jelszavunkat,
  • csak megbízható eszközről (számítógép, telefon) használjuk, tehát mondjuk nem egy internet kávézóban,
  • megbízható csatornán keresztül használjuk, tehát nem egy teljesen ismeretlen jelszó nélküli wifire kapcsolódva (mondjuk a városban),
  • minden esetben titkosítva töltjük fel az adatainkat,
  • a felhőbe tárolt adatainkról (a biztonsági mentésről is!) létezik offline mentés (pl. másik számítógépen, külső merevlemezen).

A következő részben most már tényleg megismerjük a mentési módokat, valamint a mentő programokat, amelyekkel automatikusan készíthetünk biztonsági mentést az állományainkról, akár felhőbe is. Addig is, kellemes ismerkedést!

A sorozat részei