szövegszerkesztő

Hogyan szerkesszünk szöveget? – 10. rész: stílusok

Linux Libertine illusztráció
Ezennel elérkeztünk a Hogyan szerkesszünk szöveget? sorozat utolsó részéhez. Az eddigiekben megismertük a szövegszerkesztők felépítését, az alapvető és tiltott műveleteket, majd részenként néhány művelet részletes bemutatása következett. Úgy gondolom, hogy a sorozat ugyan nem teljes, nem is lehetne, ám mindenről szót ejtettünk, amire egy átlagos felhasználónak szüksége lehet. Tehát ha eddig szóközt használtál behúzás helyett, meg entert térköz helyett, de mostantól nem így csinálod, már megérte megírni a sorozatot.

A mostani alkalommal a stílusokról lesz szó. Először létező stílusokat módosítunk, majd saját stílust hozunk létre. Zárásként pedig együtt megoldjuk majd egy érettségi feladatsor szövegszerkesztési részét.

Hogyan szerkesszünk szöveget? – 9. rész: helyesírás-ellenőrzés, tartalomjegyzék, exportálás, árva- és fattyúsorok

Linux Libertine illusztráció
A mai alkalommal az eddigieknél is vegyesebb témákkal fogunk foglalkozni. És ha minden a tervek szerint alakul, ez a sorozat utolsó előtti része… Most is a szokásos 4 művelet van a tarsolyomban: szó lesz a helyesírás-ellenőrzésről, a tartalomjegyzékről, az exportálásról, valamint az árva- és fattyúsorokról.

Nem folytonos számozás készítése LibreOffice Writerben

Ugyan nem túl gyakran, de szükségünk lehet rá, hogy egy amúgy folytonos számozásból néha kihagyjunk elemeket. Például akkor, ha egy másik dokumentumból emeljük át a számunkra szükséges fejezeteket. Ilyenkor jól jön, hogy LibreOffice-ban lehetséges nem folytonos számozást készíteni.

Ha esetleg nem értenéd, miről is beszélek: Tegyük fel, hogy olyan felsorolást szeretnél létrehozni, amelyben mondjuk a 4.2 nem 1-gyel, hanem 5-tel kezdődik (tehát 4.2.5-tel), vagy a 7.6.2 után szeretnéd, ha a 7.6.8 szerepelne 7.6.3 helyett.

Egész oldalas háttérszín beállítása LibreOffice Writerben

Alapértelmezetten a LibreOffice Writer a dokumentum hátterét csupán a margókig alkalmazza. Ahhoz, hogy az egész oldal a kívánt háttérszínnel rendelkezzen, az alábbiakat kell tenni a Formátum menü → Oldal… lehetőségénél:

  • Az Oldal fülön a margókat állítsuk nullára.
  • A Terület fülön állítsuk be a hátteret.
  • A Szegélyek fülön állítsunk be vékony, háttérszínű szegélyt mind a négy oldalélre.
  • A Belső margók résznél állítsuk be az eredeti margóértékeket.
  • Kattintsunk az OK gombra.

Hogyan szerkesszünk szöveget? – 8. rész: felsorolás, szegélyek, tabulátor

Linux Libertine illusztráció
Szánom-bánom, hogy ismét kimaradt két hét LibreOffice és szövegszerkesztés nélkül, ám nem tudtam kihagyni, hogy írjak egy szösszenetet a friss és ropogós Xubuntu Wily-ről. Kárpótlásul a mai alkalommal a mindennapi életben is gyakran előkerülő szövegszerkesztési feladatokkal ismerkedünk meg. Ez alatt a tervek szerint a felsorolást, a szegélyezést és a tabulálást értem, ám szokás szerint bármilyen mennyiségi és tartalmi változás előfordulhat a cikk írása közben.

Hogyan szerkesszünk szöveget? – 7. rész: Élőfej, élőláb, lábjegyzet, végjegyzet, hasáb

Linux Libertine illusztráció
A két héttel ezelőtti kihagyás után most újra folytatjuk a Hogyan szerkesszünk szöveget? sorozatunkat. Ezúttal is nagyjából három témát fogunk érinteni, de a szokásos módon fenntartom magamnak a jogot, hogy a terjedelem függvényében ettől eltérjek. A tervek szerint az élőfejről, az élőlábról, a láb- és végjegyzetről, valamint a hasábokról lesz szó.

Vágjunk is bele!

Hogyan szerkesszünk szöveget? – 6. rész: A szöveg igazítása és tagolása

Linux Libertine illusztráció
A mai alkalommal folytatjuk a LibreOffice és a szövegszerkesztési műveletek megismerését. A tervek szerint a szövegek igazításáról, a sor- és térközökről, az oldaltörésről és a soregyen lehetőségről lesz szó. Ám ahogy az eddig cikkekben (1., 2., 3., 4. és 5. rész) is lenni szokott, nem ígérem, hogy pont ezek a témák lesznek ilyen mennyiségben és felállásban. Írás közben eldől.

Akik megcsinálták az előző részben leírt feladatokat, ugyanott már a megoldásokat is megtalálhatják.