cikk

Ideális Ubuntu Charmed szerint – 1. rész

Ubuntu logó

Az Ubuntu nagyon sokáig nagyon sokat jelentett nekem. Igazából most is fontos, csak már egyre kevésbé jelenbeli ez az érzés, már inkább nosztalgikus. Soha nem fogom elfelejteni neki, hogy megnyitotta előttem a Szabad Szoftverek ajtaját, amin azóta sikerült kicsit jobban is bekukucskálnom. Ám mindez nem képes elfedni azt, amilyennek most látom. Úgy érzem, letért egy útról és most másfelé tart. Egy olyan irányba, ahová én nem tudom követni. Mi több, nem is akarom. Sokig kitartottam mellette, de fájó szívvel kezdek leválni róla. Már lassan idejét nem tudom, mióta keresem a méltó utódját. Neki is, és a Gnome 2-nek is. De ez a cikk most nem erről fog szólni. Ezt már megénekeltem korábban az Xfce 4-es és a Xubuntu telepítős cikkemben. Amiről itt szó lesz, az a véleményem az Ubunturól. A múltjáról, a jelenéről, a jövőjéről, a fejlődési irányáról, annak potenciáljáról, a célközönség változásáról és arról, hogy ez számomra már miért nem megfelelő, hogy milyennek kellene lennie ahhoz, hogy ne a múltja miatt szeressem. Igen, ez az én ideális Ubuntum.

Egy rövid Ubuntu 14.04 LTS telepítés

Ubuntu logó

Bevallom őszintén, nem hittem, hogy ilyen sokára kerül sor ennek a cikknek a megírására. Jobban mondva a rendszer kipróbálásra. Már idejét se tudom lassan, mikor is ejtettem meg a 12.04 frissítését, ami gyakorlatilag Xubuntu kipróbálásnak indult. Erre áttérés lett belőle, mivel utána nem is hiányzott az Ubuntu 14.04. Meg se fordult a fejemben, hogy ezt indítsam el a Xubuntu 14.10 helyett. Olyannyira, hogy most is csak azért került terítékre, mert elbambultam a GRUB-nál. De ha már erre járok, belakom ezt a rendszert is végre, és megírom a régóta ígért cikket. Tehát a következőkben az Ubuntu 14.04 erősen szubjektív és nem túl hosszú bemutatása következik.

mdadm puska

Tux

A nyuszi pingvin nem piros tojást, hanem mdadm puskát hozott így húsvét hétfőjére. Nem mellesleg előkészíti a folyamatban lévő, DRBD Kalandok 2 cikket is. :) Remélem hasznos lesz!

Az mdadm egy modern, a legtöbb Linux disztribúcióban megtalálható eszköz, mellyel a szoftveres RAID köteteket kezelhetjük. Ugyanerre szolgált elődje, a raidtools is. Ez a puska az mdadm leggyakoribb használatát mutatja be és feltételezi, hogy megértetted a szoftveres RAID-et és úgy általánosságban magát a Linuxot. Az itt lévő parancsok mindössze az mdadm használatát magyarázzák meg. Az alant lévő példák RAID1 használatához vannak igazítva, de könnyen átültethetők bármelyik más, a Linux kernel által támogatott RAID szintre is.

Gépszemmel blog – Perla egy napja

Perla vagyok, egy öregecske, két magos Inteles gép 8 GB RAM-mal. Köszöntelek a blogomon! Az első bejegyzésemben egy szokásos napomat mutatom be.

2015. március 30. 13:02
Ez a nap is úgy kezdődött, ahogy az összes többi: a gazdám úgy döntött, hogy bekapcsol.

– Jó reggelt, Perla! Ideje valami hasznosat csinálni ma is. Bootolj szépen, amíg elkortyolom ezt a csésze kávét.

Egy hétfői leállás története

hálózat illusztráció

Vasárnap este, 11 óra, beköltözés (nem én, hanem az 500+ felhasználóm), otthonról ránézek a statisztikára. A Munin szokatlan I/O aktivitást jelez a routeren. Számomra nem volt ez több, mint egy keményebb vasárnap este. Amúgy is, március 15, zavargások Budapesten, a Pam hurrikán lecsapott a Vanuatu szigetcsoportra, szóval van mit nézni és olvasni a neten.