charmed

Hogyan szerkesszünk szöveget? – 2. rész: A tiltott műveletek

Linux Libertine illusztráció
Az előző részben megismerkedtünk a szövegszerkesztés során használt műveletekkel, fogalom szintjén. Ám a beígért tiltott műveletek elemzésére már nem került sor. Ma ezt pótolom. És ha minden jól megy, a következő részben kezdünk majd rátérni a lényegre, vagyis a szövegszerkesztés menetére, a szövegszerkesztő program megismerésére és onnantól gyakorlati példákon keresztül az egyes műveletek használatára.

Szubjektíven Charmed szerint: Atril dokumentum-megjelenítő

Ezúttal egy „hagyományos” szubjektívennel jelentkezünk: az Atril testreszabását fogom bemutatni.

Mikor Ubuntu 12.04-ről 14.04-re próbáltam váltani, többek között azzal is szembesültem, hogy az Evince nagyon szépen leépült. Először csak azt hittem, nincs megjelenítve az ikonsor, aztán kiderült, hogy nincs mit megjeleníteni... És mivel GTK3-ra portoláskor a Gnome fejlesztők úgy, ahogy van dobták az eszköztárat és a testre szabható ikonsort, alternatívát kellett keresni.

Bluetooth automatikus indulás letiltása

A Bluetooth-nak van egy olyan kedves tulajdonsága, hogy minden rendszerindításkor automatikusan bekapcsolja magát. És hiába kapcsolja ki az ember, a következő indításkor ismét be lesz kapcsolva. Ezen csodás feature sokakat zavarhat. Többek között engem is, ezért mutatom a megoldást:
Adjuk hozzá a /etc/rc.local állományhoz a rfkill block bluetooth sort az exit 0 sor elé, például így: gksu gedit /etc/rc.local. Mentsük a fájlt, és ennyi.
A következő rendszerindításkor a Bluetooth ki lesz kapcsolva, ám manuális bekapcsolható marad.

Eltérő verziójú Firefoxok párhuzamos használata

Firefox logó
Előfordulhat, hogy a disztribúciód által szállított Firefoxnak bugra hajazó patchelt feature-jei vannak. Ha a feature bug letiltott kiegészítőkkel is fennáll, célszerű lehet a gyári, Mozillás verziót is kipróbálni.

Hogyan szerkesszünk szöveget? – 1. rész: Az alapok

Linux Libertine
Számos felhasználónak nehézséget okoz a szövegszerkesztés. Sok esetben találkoztam felhasználókkal, akiknek ugyan rémlett valami a „tiltott műveletekről”, ám nem tudták, mik azok, miért tiltottak és mivel lehet kiváltani őket. Ebben a cikksorozatban arra vállalkozok, hogy feladatokkal és magyarázatokkal segített módon mutassam be a szövegszerkesztés folyamatát és az általános szövegszerkesztési műveleteket.

Szubjektíven Charmed szerint: Ubuntus telefon és kávézóasztal

Ubuntu logó
A két héttel ezelőtti Az Ubuntu térnyerése című szubjektívenem után most ismét erről a témáról írok néhány gondolatot. Ezúttal okos hűtő és drón helyett telefonról és kávézóasztalról lesz szó.
Nem elírás, valóban kávézóasztal.

Felismert nyomtató beüzemelése

Amennyiben a rendszer által felismert nyomtató (dmesg-ben látszik) nem elérhető a programok által, ellenőrizzük, hogy az alábbi programok telepítve vannak-e:

  • cups
  • system-config-printer-gnome
  • nyomtató driver

A telepítések után a Beállítások > Nyomtató lehetőségénél adjuk hozzá a korábban már felismert nyomtatót, és igény szerint nyomtassunk teszt oldalt.