Közel két hónapja október 23-án megjelent az Ubuntu 14.10 – Utopic Unicorn. Nem igazán kapkodtam el a teszt írását, pedig annyira azért nem rossz, inkább csak az érződik rajta, hogy LTS utáni „Béta 1”.

A legtöbb Ubuntut két lépésben kezdem el használni. Van egy SSD-n csücsülő legutolsó stabil Ubuntu. Ő az, aki biztosan, százszázalékosan be van lőve. Minden szükséges program a helyén, bootolás után maximum a frissítéseket kell telepíteni, és az SSD-nek hála veszett gyors. Minden ott van, ahol lennie kell, ahol megszoktam és ahonnan elő tudom venni, ha sürgős dolgom van és nem áll(hat)ok neki a rendszerrel szüttyögni.

Ahogy a korábbi Lubuntus és Remastersys-es cikkemben ígértem, beszámolok a fejleményekről, ugyanis a múlt hétvégén sikerült eljutni a célgéphez.

Előzmények

A sikeres egyedi ISO készítése után nem tudtam megállni, hogy ne próbáljam ki fizikai gépen is a virtuális után. Két gépen próbálkoztam, vegyes eredménnyel. És mivel néha tudok optimista is lenni, a gépek kora ellenére megpróbáltam pendrive-ról bootolni.

Az informatikusoknak gyakran meggyűlik a bajuk a userekkel, de ha lehet, a rugalmatlan, IT-analfabéta családtagok még nagyobb kihívást jelentenek.

A közvetlen környezetemben viszonylag szerencsésnek mondhatom magamat, mivel a szüleim nem reménytelenek. Úgy 4-5 éve kezdtem meg a migrálásukat Linuxra – több-kevesebb sikerrel. Igazából a történet, mint sok más esetben, itt is a Windows XP-nél, jobban mondva annak hiányosságaival kezdődik, ám jelen cikk témája nem ez.

Avagy az út Ubuntutól a Xubuntuig.

Hosszú-hosszú évek óta hűségesen használtam az Ubuntut. Értsd: nem iskolai, illetve munkagépen csak Ubuntu volt fent. Ám ahogy telt az idő, kezdett eltávolodni egymástól az Ubuntu „fejlődése” és az én igényem. Egy jó ideig küzdöttem: régebb verziójú programokat zároltam, miközben visszaportolt kerneleket használtam stb. Ám a Unity megjelenésével végleg eltört valami. Hiába volt minden erőfeszítésem, már nem éreztem magaménak a rendszert. Nem tetszett az irány, ahová tartott. Na, nem mintha most tetszene.

Tudom, hogy igazából még mindig tartozom egy cikkel, ami az Ubuntu 11.10-ről szól. Maga a cikk meg is van írva, csak amikor átolvastam egy kicsit elszégyelltem magamat, ezért nem lett publikálva.

Ezzel szemben a jelenleg még csak fejlesztői változatban elérhető Ubuntu 12.04 – Precise Pangolin nagy meglepetést okozott. Itt most nem igazán az újdonságairól van szó, amikkel LTS verzió révén fukarkodnak egy kicsit a fejlesztők, hanem használhatóságról, sebességről és stabilitásról, azaz minden olyan dologról, ami az 11.10-ből (számomra) kimaradt.

Elöljáróként még annyit, hogy a cikk nem egy napos hasraütésszerű megoldással íródott: lassan három hete készül, pont azért, hogy valós képet mutathasson a fejlesztés jelenlegi (2012-02-27) állásáról.

A CrunchBang 10 „Starter” Debian Squeeze alapokra építkezik és Openbox ablakkezelőt használ.

Akadt egy kis szabadidőm, így mint előttem oly sokan, én is nekiestem ma a telepítésnek. Nem bántam meg.

Az eredeti terv szerint LiveCD-ről telepítettem volna az Oneiric-et, de csak alternate telepítő volt kéznél, letölteni pedig ~6 óra lenne, szóval maradt az alternate telepítő.