Eleinte nem sokat foglalkoztam a systemdvel, mint olyannal, sőt. Igazából nem is értettem, mi ez a nagy, hitvitába átcsapó mizéria körülötte. Ám a kíváncsiságtól hajtva utána néztem egy kicsit az egész projektnek, a naponta változó céljainak, a támogatói és ellenzői érveknek, és néhány hét alatt elég markáns véleményem lett a daemonnak csúfolt systemdről. Az alábbiakban tehát egy erősen szubjektív vélemény következik Lennart Poettering legújabb szörnyéről.

Az előző részben elmeséltem, hogyan ismerkedtem meg az Ubuntunval, hogyan kerültem vele közelebbi kapcsolatba és hogyan kezdődött a Linux tanulási folyamatom. A mai alkalommal azt próbálom majd kifejteni, miért nem tetszik az irány, amerre az Ubuntu tart, mi a problémám vele, és számomra mikor lenne ő az ideális operációs rendszer.

Erősen szubjektív írás következik.