A gépem újratelepítése már régóta esedékes volt, ám eddig valahogy sehogy se volt hozzá kedvem, erőm, időm stb. Karácsony előtt végre rászántam magam, hogy az új évet ne újratelepítendő géppel kezdjem, ám egyből két rendszert is feltettem: egy Ubuntu 14.04 LTS-t, valamint egy Xubuntu 14.10-t. Ebben a cikkben a Xubuntu telepítését és belakását fogom bemutatni.
Az Ubuntuban és leszármazottjaiban néhány kiadás óta alapértelmezetten áttértek szürke betűre a feketéről, ez pedig nehezítheti az olvasást. Engem legalábbis nagyon zavar, ezért visszaállítottam a fekete betűszínt.
Én az Albatross témát használom, ezért a módosítások annak állományaira vonatkoznak, de más témára is józan ésszel átültethető. Tehát az alábbi fájlokat kell módosítani:
Az Ubuntu család 14.10-es verziói hajlamosak nem elindulni VirtualBoxban. Ha az alábbiakhoz hasonló kép fogad az asztal helyett, neked is az alábbiakat kell tenned:
Közel két hónapja október 23-án megjelent az Ubuntu 14.10 – Utopic Unicorn. Nem igazán kapkodtam el a teszt írását, pedig annyira azért nem rossz, inkább csak az érződik rajta, hogy LTS utáni „Béta 1”.
A legtöbb Ubuntut két lépésben kezdem el használni. Van egy SSD-n csücsülő legutolsó stabil Ubuntu. Ő az, aki biztosan, százszázalékosan be van lőve. Minden szükséges program a helyén, bootolás után maximum a frissítéseket kell telepíteni, és az SSD-nek hála veszett gyors. Minden ott van, ahol lennie kell, ahol megszoktam és ahonnan elő tudom venni, ha sürgős dolgom van és nem áll(hat)ok neki a rendszerrel szüttyögni.
Ahogy a korábbi Lubuntus és Remastersys-es cikkemben ígértem, beszámolok a fejleményekről, ugyanis a múlt hétvégén sikerült eljutni a célgéphez.
A sikeres egyedi ISO készítése után nem tudtam megállni, hogy ne próbáljam ki fizikai gépen is a virtuális után. Két gépen próbálkoztam, vegyes eredménnyel. És mivel néha tudok optimista is lenni, a gépek kora ellenére megpróbáltam pendrive-ról bootolni.
A Gentoo-ban az a szép, hogy rendszerépítés közben az ember folyamatosan tanul. Egyrészt megtanulja, hogy mi hol van a rendszerben, másrészt pedig rájön, hogy kell levezetni a keletkező feszültséget, ami akkor jelentkezik, mikor fél óra konfigurálás után jobb esetben nem indul, rosszabb esetben nem fordul a kernel.
Apropó vicc: Mit csinál az elméleti fizikus, ha úrrá lesz rajta az idegesség? Papírt és ceruzát vesz elő és levezeti.
Az informatikusoknak gyakran meggyűlik a bajuk a userekkel, de ha lehet, a rugalmatlan, IT-analfabéta családtagok még nagyobb kihívást jelentenek.
A közvetlen környezetemben viszonylag szerencsésnek mondhatom magamat, mivel a szüleim nem reménytelenek. Úgy 4-5 éve kezdtem meg a migrálásukat Linuxra – több-kevesebb sikerrel. Igazából a történet, mint sok más esetben, itt is a Windows XP-nél, jobban mondva annak hiányosságaival kezdődik, ám jelen cikk témája nem ez.
