rc

Megjelent a Linux 5.8-rc6

Tux logó
Linus Torvalds bejelentette a Linux 5.8 hatodik kiadásra jelölt verzióját.

„A nagy kiadás ellenére továbbra is úgy tűnik, hogy minden rendben van. Az rc6 illeszkedik a sorba, és nincs olyan dolog, ami akár méretéből fakadóan, akár bármi más miatt is elütne a megszokottól.

Megjelent a Linux 5.8-rc5

Tux logó
Linus Torvalds bejelentette a Linux 5.8 ötödik kiadásra jelölt verzióját.

„Az rc4 kicsi volt, egy héttel később pedig az rc5 pedig nagy.

Nem hatalmas, de az 5.x-es kernel közül eddig ez tartalmazza a legtöbb commitot. Ez pedig nem túl jó. A hét eleje igazából egész csendes volt, de beindultak a dolgok péntekre. Ahogy szoktak.

Megjelent a Linux 5.8-rc4

Tux logó
Linus Torvalds bejelentette a Linux 5.8 negyedik kiadásra jelölt változatát:
„Nos, ha az rc3 a megszokottnál nagyobb volt, akkor az rc4 kisebb annál. Egész csendes hetünk volt.

Talán csak a megszokott ingadozás miatt? Talán. Egyes beolvasztási kérelmek beérkezésének időzítése igen változó, van olyan rc, ami nagyobb, és van olyan rc, ami kisebb. Talán pont azért lett az rc4 kisebb, mert az rc3 nagyobb lett.

Talán a július 4-i készülődések is beleszóltak a dologba, mivel bizonyára jó néhány Amerikában élő fejlesztő kivette a három napos hosszú hétvégét.

Megjelent a Linux 5.8-rc3

Tux logó
Linus Torvalds bejelentette a Linux 5.8 harmadik kiadásra jelölt változatát:
„Nos, volt egy szép nagy beolvasztási ablakunk és most van egy elég nagy rc3-unk is. Az rc2 csendjének ezzel vége.

De nincs semmi olyan dolog, ami kifejezetten problémás lenne, az rc pedig egyszerűen csak azért ekkora, mert az 5.8 egy nagy kiadás lesz. Még túl korai azt mondani, hogy hosszabb rc ciklusra lesz szükségünk, de folyamatosan figyelemmel kísérem a dolgok haladását.

Megjelent a Linux 5.8-rc2

Tux logó
Linus Torvalds bejelentette a Linux 5.8 második kiadásra jelölt változatát:

„Mindannak ellenére, hogy volt egy beolvasztási kérelem, amely 5 perccel késte le az rc1-et (de bekerült az rc2-be) és akadt egy kisebb sorozatnyi "rc1 utáni kód takarítás", plusz még némi ütközés is volt ezekben a módosításokban és, hogy az eddigi egyik legnagyobb beolvasztási ablakon vagyunk túl, az elmúlt hét elég csendes volt.

Megjelent a Linux 5.8-rc1

Tux logó
Linus Torvalds bejelentette a Linux 5.8 első kiadásra jelölt változatát:

„Nem gondoltam volna, hogy az 5.8 lesz minden idők egyik legnagyobb kiadása.

A commitok számát tekintve az -rc1 nagyjából akkora, mint az utóbbi idők legnagyobbja, a 4.9. Ugyan az 5.8-rc1 egy kicsit kevesebb commitot tartalmaz, mint a 4.9-rc1, ugyanakkor sokkal átfogóbb változások vannak benne.

Megjelent a Linux 5.6-rc1

Linus Torvalds bejelentette a Linux 5.6 első kiadásra jelölt verzióját.
Tux logó

„Kint van az rc1, így természetesen bezárult az 5.6-os beolvasztási ablak.

Ebben az ablakban némileg kevesebb változás érkezett a megszokottnál, ami úgy gondolom azért történt, mert az ünnepek befolyásolták az új fejlesztéseket. Ez az 5.5-ös sorozat rc-it a várnál kevésbé érintette, cserébe az 5.6-ba a megszokottnál némileg kevesebb dolog kerül be.

Természetesen csak jelképes a „némileg kevesebb”, hiszen így is több, mint 10 ezer commit (11 és fél ezer, ha a beolvasztásokat is számolom) került beolvasztásra. Tehát egyáltalán nem lehet azt mondani, hogy kevés a változás, és még így is jóval több változás van, mint amit egy naplókivonat vagy valami ahhoz hasonló meg tudna mutatni. Szóval a levél végén a megszokott „beolvasztási naplót” találod, ami csak azokat tartalmazza, akiktől kódot olvasztottam be.