Mikor az Ubuntu 16.04 LTS Xenial Xerus megjelent, megígértem, hogy írok majd egy, a tapasztalatokról szóló cikket, melyben részletesebben megírom az élményeimet. Ezt olvashatjátok most egy kicsit kibővítve.

Mint azt valószínűleg már jól tudod, az Ubuntu 16.04 egy LTS, azaz hosszan támogatott Ubuntu kiadás, ami mind szerverre, mind az asztali kiadásra öt évnyi frissítést garantál (az Ubuntu kiadások támogatási idejéről bővebben az Ubuntu verziók támogatottsága oldalon olvashatsz).

Bevallom őszintén, nem hittem, hogy ilyen sokára kerül sor ennek a cikknek a megírására. Jobban mondva a rendszer kipróbálásra. Már idejét se tudom lassan, mikor is ejtettem meg a 12.04 frissítését, ami gyakorlatilag Xubuntu kipróbálásnak indult. Erre áttérés lett belőle, mivel utána nem is hiányzott az Ubuntu 14.04. Meg se fordult a fejemben, hogy ezt indítsam el a Xubuntu 14.10 helyett. Olyannyira, hogy most is csak azért került terítékre, mert elbambultam a GRUB-nál. De ha már erre járok, belakom ezt a rendszert is végre, és megírom a régóta ígért cikket. Tehát a következőkben az Ubuntu 14.04 erősen szubjektív és nem túl hosszú bemutatása következik.

Ahogy a korábbi Lubuntus és Remastersys-es cikkemben ígértem, beszámolok a fejleményekről, ugyanis a múlt hétvégén sikerült eljutni a célgéphez.

Előzmények

A sikeres egyedi ISO készítése után nem tudtam megállni, hogy ne próbáljam ki fizikai gépen is a virtuális után. Két gépen próbálkoztam, vegyes eredménnyel. És mivel néha tudok optimista is lenni, a gépek kora ellenére megpróbáltam pendrive-ról bootolni.

Az informatikusoknak gyakran meggyűlik a bajuk a userekkel, de ha lehet, a rugalmatlan, IT-analfabéta családtagok még nagyobb kihívást jelentenek.

A közvetlen környezetemben viszonylag szerencsésnek mondhatom magamat, mivel a szüleim nem reménytelenek. Úgy 4-5 éve kezdtem meg a migrálásukat Linuxra – több-kevesebb sikerrel. Igazából a történet, mint sok más esetben, itt is a Windows XP-nél, jobban mondva annak hiányosságaival kezdődik, ám jelen cikk témája nem ez.