Idei első hardvertesztünk alanya a Lenovo Thinkpad Edge E335, mellyel alig egy napom volt ismerkedni. Természetesen most is a Linux kompatibilitásra és használhatóságra helyeztem a hangsúlyt. Mikor megkaptam karbantartásra a gépet, megörültem neki, hogy végre egy Edge kategóriás Thinkpad, amit közelebbről is megismerhetek.

Mint a legtöbb általam telepített gépre, erre is felkerült az Ubuntu mellé a Windows is. Ez azért is jó, mert egyrészt kölcsönösen ki tudom zárni bármely alkatrész hibáját, másrészt jó alap a rendszerek kompatibilitásának és sebességének összehasonlítására.

A tesztelés némileg változott az előző Lenovo géphez képest. Ugyanis a tárgybeli E335 nem újonnan, hanem használtan került hozzám. Érdemes a sorokat ennek tudatában olvasni.

Hardver – Kívül

A 13''-os képernyővel ellátott Thinkpad gépet összecsukott állapotban kézbe fogva a kicsi, de masszív érzése fogott el. Nem találni rajta bizonytalannak vagy sérülékenynek tűnő pontot. Kinyitáskor érezni, hogy a zsanérok masszívan tartják a kijelzőt. A gép jól ki van egyensúlyozva, csak alig észrevehető az orr nehézsége. Az 1366×768 pixeles felbontású, 13''-os kijelző szerencsére matt és szép képe van.

Billentyűzet és tapipad

Igazán vegyes érzéseim vannak a billentyűzetről. Kellemes az érintésük, rendben vannak a nyomáspontok is, és a távolságok sem rosszak. Van normális mértékű backspace és enter gomb is a billentyűzeten. Ameddig nem kell a funkcióbillentyűket vagy a PageUp & PageDown gombokat használni, igazán kellemes. Innentől viszont elszabadul a pokol. Személy szerint aktívan használom mind a kurzormozgató billentyűket, mind a PageUp/Down gombokat, melyeknek van egy jól megszokott helye. Viszont nem ez az első eset, hogy valamelyik éles elméjű nem csak hogy egymás mellé tette a PageUpot és párját, de közéjük ékelődött a felfele gomb is.

Nagy morogva ezt még elfogadnám, de hogy a funkcióbillentyűk jól megszokott működése már csak az Fn gombbal lehetséges, az egy kicsit sok(k) volt már. Szerencsére, nem csak Fn+F5-tel lehet a böngésző egy lapját frissíteni, mert annyi eszük volt a *köhh-köhh* tervezőknek *köhh-köhh*, hogy az F4 elsődleges funkciója az újratöltés lett. Nyilván mindig az F5-höz nyúltam, ami viszont elsődleges funkcióként a tapipad tiltását jelenti. Így volt többször is, hogy azt gondoltam lefagyott, de nem, csak letiltódott a tapipad. „Szerencsére” ez a funkció (is) tökéletesen működik Ubuntu alatt. Az már apróságnak tűnik ezek után, hogy az Fn billentyű bal alsó sarokban van, pont a Ctrl helyén, így sokat lehet véletlenül nyomogatni.

Apropó tapipad. Aki kitalálta, hogy a hozzánk közelebb lévő vége egyben gomb is legyen…, az mehet a billentyűzet tervező után. Sikerült ezzel szinte teljesen használhatatlanná tenni az egész alsó szekciót. Szerencsére felülre megkaptuk a gombokat, sőt van Trackpoint is a szokott helyen. Csak egy Thinkpad nemde? :)

De ahogy azt fentebb említettem, gépelni kiválóan lehet rajta, ha ezeket a kellemetlenségeket fejben tartjuk. Bár nem kívánja a sebességet mint a régebbi, még IBM gyártmányú ThinkPadek billentyűzete, ám nem rossz.

Az AMD APU hűtésének kimenete a gép bal oldalán kapott helyett, közvetlenül a Kensington lakat helye után. Ezt egy RJ45-ös csatlakozó és két USB3.0 követi, a sort pedig egy Realtek műhelyéből származó 3 az 1-ben kártyaolvasó zárja.

Szerencsére nem sikerült a gép elülső részére tenni se a mikrofon bemenetet, se fülhallgató kimenetet, így ez a rész teljesen üres. Ez nagyon jól jön utazáskor, mikor az ember az ölében fogja a gépet és ide-oda rángatózik, csúszik.

Az Edge jobb oldalát a töltőcsatlakozó nyitja, amit VGA, HDMI, USB2.0 (ami a gép kikapcsolt állapotában is ad áramot a rá csatlakoztatott eszköznek) követ. Végül, egy mikrofon/fülhallgató kombo jack csatlakozó zárja a sort.

Hardver – Belül

Ami a belsőségeket illeti, a gép paraméterei nem rosszak, főleg mert ugye ultra hordozható gépről van szó, amely képes ideális esetben akár egy munkanapot is kibírni akkumulátorról. Az 1,7 Ghz-es AMD E2–1800 APU alapvetően ideális társ utazáshoz vagy olyan helyen való munkához, ahol nem áll rendelkezésre konnektor. Tipikusan az a fogom-viszem és nap végén töltőre rakom gép.

A Radeon HD 7340M grafikus teljesítményétől nem fog senki se hanyatt vágódni, de nem is ez a célja. Asztali alkalmazásokhoz, operációs rendszerek grafikus felületeinek hajtására, filmnézésre és ilyesmikre teljesen tökéletes, de többre nem.

Azonban, ahogy az előző gépet is, úgy ezt is megölte a Lenovo. Az általam vizsgált gépben mindössze 2 GB memória található, amelyből még a Radeon VGA is lecsíp magának alapértelmezetten 512 MB-ot. A fennmaradó 1,5 GB nem elég szinte semmire. Egy nagyon kellemesen induló gépet sikerült így tönkretenni. Nagy kár érte.

Szoftver

A kérdés, hogy vajon ilyen kevésbé szerencsés összeállítás mellett hogyan viselkednek a modern operációs rendszerek. Mint azt korábban említettem, Ubuntu 15.10 mellett van a gépen egy Windows is, mégpedig a legfrissebb 10-es, a „stabil” ágból. Nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom, mindkét rendszer szenved a kevés memóriából fakadó folyamatos lapozófájl használatától.

Ami minket igazából érdekel, az az Ubuntu 15.10, Wily Werewolf. Öröm, hogy az Ubuntu Wily szinte teljesen kompatibilis az Edge E335-tel. Már a LiveCD állapotban minden periféria és eszköz tökéletesen működik. Bár a hiányzó Broadcom firmware miatt panaszkodik a rendszer, ez nem akadályoz abban, ahogy a telepítés közben böngészd a világhálót. Még a gyorsbillentyűk is jól működnek, bár a fényerő állítás elég megfontolt. Beletelik néhány másodpercbe, amíg észreveszi a kérést.

A Wily Werewolf a körülményekhez képest kifejezetten jól bírta a megpróbáltatásokat (legalábbis a Windowshoz viszonyítva). Bár nagyon érződött, hogy szenved, nem volt különösebb probléma a rendszer használatával. Persze a gép képességeit szem előtt tartva. Érdekesség, hogy az AMD zárt illesztőprogramjai (ideértve az APU mikrokód frissítést is) nem dobtak érezhetően a felhasználói élményen. De legalább nem is rontottak azon.

Az alapvető multimédiás képességek teszteléséhez most is elővettem a három kedvenc szabad filmemet: a Gran Dilemma I-II-t, illetve a Tears of Steelt. Természetesen mindhármat FullHD felbontásban.

A Totem itt sem remekelt, mindhárom videó lejátszásakor pocsék teljesítményt nyújtott: a képernyő alján, néhány pixel vastagon olyan, mintha elfolyna, elmosódna a videó. Arról nem is beszélve, hogy a lejátszás a mozgalmasabb jeleneteknél nagyon csúnyán szaggat. Ahhoz tudnám viszonyítani, mint amikor a (h)őskorban a gépeink gyengék voltak az AVI konténerbe zárt XviD / DivX videók lejátszásához, és vadászni kellett mind a jó kódolásokat, mind a megfelelő lejátszókat. :) Azonban „normális” lejátszót (VLC vagy Mplayer) elővéve a helyzet rendbe jött: a filmek minden probléma nélkül kerültek lejátszásra. Más szóval a vas elég erős hozzájuk, csak hulladék nem megfelelő a Totem. Az viszont elhallgathatatlan tény, hogy nem szundikált az APU…

Mikrokód frissítés és a zárt Broadcom firmware telepítése után, immár a rendszernaplózásban sem láttam jelét semmilyen problémának. Így bátran kijelenthetem, hogy az Ubuntu 15.10, Wily Werewolf közel száz százalékban kompatibilis a Lenovo Thinkpad Edge E335 hordozható számítógéppel.

Kinek ajánlom a gépet? Nos, 2 GB memóriával az ellenségemnek sem. Azonban a gyári specifikáció szerint támogat akár 8 GB-nyi RAM-ot is. Ha megpróbálom extrapolálni a gépben rejlő lehetőségeket ennyi memóriára vonatkoztatva, akkor úgy gondolom, érdemes lehet megpróbálni.

Specifikáció

CPU és VGA: AMD E2–1800 APU – 1.7Ghz + Radeon HD Graphics 7340M
RAM: 2 GB DDR3
Háttértár: 500GB HDD
Vezetékes hálózati csatoló: Realtek RTL8111/8168
Wi-Fi hálózati csatoló: Broadcom BCM4313 802.11/bgn