Megjelent a Fedora 25 Béta
Beküldte charmed – 2016. okt. 11. 23:43
Mohan Boddu bejelentette a Fedora 25 bétát. Minden megfelelően halad, így az ütemterv szerinti novemberi végleges kiadás valószínű.
Mohan Boddu bejelentette a Fedora 25 bétát. Minden megfelelően halad, így az ütemterv szerinti novemberi végleges kiadás valószínű.
Greg Kroah-Hartman három kernelt jelentett be:
Mindegyik sorozat használóinak erősen ajánlott a frissítés.
Október 23-án kezdődik a LibreOffice 5.3 első hiba vadászata. Célja, hogy a LibreOffice 5.3 alfa verzió, amely a hiba vadászat előtt néhány nappal jelenik meg, Writer, Calc, Impress és Draw moduljában, valamint a TOP 10 funkcióban minél hibát és regressziót tudjanak javítani.
Folytatódik a háttérképes szubjektíven sorozatunk. Ezen a héten bemutatom az öt kedvenc közösségi háttérképemet a Fedora 24-ből.
Az első részben, amit itt olvashatsz, szó volt általánosságban a licencekről, azok csoportosításáról (zárt-szabad, közkincs, BSD-jellegű licencek, copyleft licencek), a négy szabadságról, valamint az OSI, az FSF és az Open Definition által elfogadott szabad licencekről.
A második cikkben az elterjedtebb szabad licenceket vizsgáltuk meg olyan szempontból, hogy melyik mit engedélyez és mit nem.
Sorozatunk záró részében a licencek kompatibilitásáról ejtünk szót.
Ludwig Nussel bejelentette az OpenSUSE 42.2 béta 3-at.
Az openSUSE Leap 42.2 fejlesztése elérkezett az RC1 előtti utolsó mérföldkőhöz. A tervezett kiadási ütemterv szerint az openSUSE Leap 42.2 november közepén fog megjelenni. A béta fázis október végéig tart.