Nightingale zenelejátszó és böngésző

Nightingale
A Nightingale egy szabad forrású zenelejátszó, a szintén szabad szoftver, Songbird forkja. Ebből adódóan zenelejátszó és böngésző is egyben. Alapértelmezetten egyetlen bővítményt sem tartalmaz, ezért olyan szinten puritán, hogy az éppen játszott zeneszámot se követi a kijelölés… Ám, a Firefox alapnak köszönhetően számos kiegészítővel felruházható, ami nem csak a funkcionalitását, hanem a kinézetét is módosít(hat)ja.

Szubjektíven Charmed szerint: Xubuntu asztal

Xubuntu ikon
Mint már több cikkemben is említettem, a Xubuntu alapértelmezett színeit nem találom túl szimpatikusnak, hogy finoman fejezzem ki magam. Ráadásul első ránézésre puritánnak tűnik a rendszer (bár az Ubuntu se sokkal különb telepítés után), ezért alapos reformokat hajtottam végre, hogy otthonosabban érezzem magam. És itt nem csak a háttérkép lecserélésére gondolok.

Nemo: Küldés plugin

Send to
Update: A plugin már nem érhető el, Nemo action scripttel viszont megoldható az e-mail küldés funkció. A kisokost lásd itt.

Ahogy egy korábbi Nemo fájlkezelőről szóló kisokosban említettem, elérhetőek tárolóból a Nautilusból átvett pluginok. Kivéve egy számomra fontos, a küldés, amivel a kijelölt fájlokat lehet e-mailben és cserélhető lemezre elküldeni, illetve azonnali üzenetben, amennyiben van megfelelő telepített és beállított kliens.

Xubuntu munkaasztal váltás

Ha több munkaasztalt használsz és nem szeretnéd, hogy a képernyő széléhez érő kurzorral vagy egérgörgővel lehessen munkaasztalt váltani, akkor az alábbi két beállítást kell elvégezned:

  1. Beállítások → Ablakkezelő → Speciális fül → „Váltás munkaterületek között, ha a mutató eléri a képernyő szélét” című beállításnál vedd ki a jelölést az egér mutató elől
  2. Beállítások → Ablakkezelő hangolása → Munkaterületek fül → „Egérgörgő használata az asztalon munkaterületek váltására” című beállításnál vedd ki a jelölést

Az utóbbi funkció a panelen lévő Munkaterület-váltóra vonatkozik.

Nemo fájlkezelő telepítése és magyarítása

A Nemo a Cinnamon asztali környezet alapértelmezett fájlkezelője. Ám szerencsére már lehetőség van függőségektől mentesen telepíteni az alábbi tárolóból.
Ha magyarul kívánjuk használni, nincs más teendőnk, mint telepíteni a cinnamon-translations csomagot is. A tárolóból egyébként a Nemo mellett elérhetőek a Nautilus alatt megszokott pluginok is.

Gedit/Pluma: Reopen Tabs

Ha a Gedithez vagy Plumához használt Reopen Tabs pluginod IOError: [Errno 13] Engedély megtagadva hibát dob a .../plugins/reopen-tabs/plugin.conf fájlra, változtasd meg a jogosultságát 777-re! Mással nem megy.
Tehát:

Hogyan váltsunk Windowsról Linuxra: I. rész – Ismerkedjünk

tux

Egy cikksorozaton keresztül, lépésről lépésre szeretnélek elkísérni a Windowsról Linuxra váltás rögös útján. Nem áltatlak hazugságokkal: nem lesz sétagalopp. Komoly elhatározás kell hozzá, le kell dobnod a rég megszokott láncaidat és a Windowsos megszokásaidat. Azonban megéri a kitartást, ugyanis igen gyümölcsöző a végeredmény. A sorozatot kezdő felhasználóknak szánom. Azoknak, akik hallottak arról, hogy van az a Linux nevű izé, ami olyasmi mint a Windows; meg van az az Ubuntu is, ami úgy hangzik, mint egy afrikai törzs hívójele és nem tudják, hogy az állatnevek miként kapcsolódnak az ámítástechnikához.

Ebben a részben nem csinálunk semmi mást, csak járatjuk az agyunkat, megismerkedünk néhány fogalommal, a szabad szoftver filozófiájával és rájövünk, hogy az RMS nem mindig a négyzetes közepet jelenti.

Firefox: középső gomb vs. link beillesztése

A Firefoxnak van egy olyan tulajdonsága, hogy középső gombbal kattintva linket illeszt be. Gyakran járok úgy, hogy mikor linkre próbálok kattintani középső gombbal, hogy új lapon nyissam meg, ám kicsit elvétem, a Firefox egyből valami légből kapott linket nyit meg.
Szerencsére a feature kikapcsolható:

Firefox: ssl_error_illegal_parameter_alert megoldása

Firefox logo

Gond: csatlakozni szeretnél a régebbi típusú otthoni router-edhez, de a Firefox az

ssl_error_illegal_parameter_alert

hibával megtagadja a hozzáférést.

Megoldás:

  • Írd be a címsorba, hogy about:config, nyomj enter-t és ígérd meg a Firefox-nak, hogy óvatos leszel.
  • Keress rá a security.tls.version string-re
  • Állítsd át a security.tls.version.fallback-limit-et 0-ra (alapértelmezett 1)
  • Állítsd át a security.tls.version.min-t 0-ra (alapértelmezett 1)

Csináld meg a dolgodat, majd állítsd őket vissza. A Mozilla nem kitolásból állította ezeket be, hanem mert, így próbál megvédeni a POODLE sebezhetőségtől.