Megjelent a Linux 5.6-rc1

Linus Torvalds bejelentette a Linux 5.6 első kiadásra jelölt verzióját.
Tux logó

„Kint van az rc1, így természetesen bezárult az 5.6-os beolvasztási ablak.

Ebben az ablakban némileg kevesebb változás érkezett a megszokottnál, ami úgy gondolom azért történt, mert az ünnepek befolyásolták az új fejlesztéseket. Ez az 5.5-ös sorozat rc-it a várnál kevésbé érintette, cserébe az 5.6-ba a megszokottnál némileg kevesebb dolog kerül be.

Természetesen csak jelképes a „némileg kevesebb”, hiszen így is több, mint 10 ezer commit (11 és fél ezer, ha a beolvasztásokat is számolom) került beolvasztásra. Tehát egyáltalán nem lehet azt mondani, hogy kevés a változás, és még így is jóval több változás van, mint amit egy naplókivonat vagy valami ahhoz hasonló meg tudna mutatni. Szóval a levél végén a megszokott „beolvasztási naplót” találod, ami csak azokat tartalmazza, akiktől kódot olvasztottam be.

Persze mint mindig, most is vedd figyelembe, hogy a beolvasztási napló csak azokat tartalmazza, akiktől beolvasztottam, ők pedig nem szükségszerűen azok, akik az adott kódot fejlesztették. Több mint 1400 egyéni fejlesztő munkáját tartalmazza ez a kiadás és mindig egy kicsit rosszul érzem magamat, hogy ezeket összevonva csak az adott fő kernel alrendszer karbantartót említem meg. De nem tudom mi lenne a jó megoldás ahhoz, hogy fejlesztő szerint foglaljam össze a beolvasztási ablakban történt munkákat (ahogy azt az rc naplókivonatoknál is teszem). Így csak ezt tudom folyamatosan hajtogatni, hogy mindenki számára egyértelmű legyen, a lenti lista csak a hozzájárulók egy részét tartalmazza.

Bár ez az ablak kicsit kevesebb változást tartalmaz mint szokott, a statisztika teljesen megszokottnak néz ki. A változások kétharmada illesztőprogram (mindenféle, de ahogy megszokhattuk a gpu és a hálózat jelentősebb), a többi pedig az ilyenkor megszokott keveréke az architektúra frissítéseknek, dokumentációnak, fájlrendszer frissítéseknek, hálózatnak eszközkészletnek és némi fő kernel kód frissítésnek. Nincs ezekben semmi meglepő vagy szokatlan.

ABI oldalról úgy gondolom hogy az Aleksa által készített openat2() támogatást érdemes megemlíteni. Már egy jó ideje fejlesztés alatt van és több változata is megjelent a levelező listákon. Ritkán adunk új interfészt a kernelnek leginkább fő részének tekinthető magjához, de ezzel a változással sokkal egyszerűbbé válik az útvonal meghatározása a felhasználói térben, főleg akkor, ha a folyamat el van szigetelve minden mástól. Lehetséges például szimbolikus link/csatolási pont követése nélküli fájlnév meghatározás. Így sokkal egyszerűbbé válik olyan kód írása, ami azt mondja hogy „itt van egy nem megbízható fájl elérési útvonala, amit akkor és csakis akkor akarok megnyitni, ha az nem ugrik ki az elszigetelt környezetemből”.

Ezen kívül minden olyan, ahogy megszoktuk. Jött néhány új, speciális fájlrendszer is. Ha érdekelnek az ilyen dolgok, akkor áttekintheted a változásokat a csatolt naplókivonat segítségével.

Menj és tesztelj,
Linus"

Eredeti bejelentés: https://lore.kernel.org/lkml/CAHk-=wjVopuAm5Vwa1kK5O1tTzQAGFtCHm8_Hzy3Us1OC=PgUw@mail.gmail.com

Beolvasztási napló:

Al Viro (7):
    openat2 support
    adfs updates
    vfs timestamp updates
    vfs recursive removal updates
    misc vfs updates
    vfs file system parameter updates
    vboxfs
 
Alex Williamson (1):
    VFIO updates
 
Alexandre Belloni (1):
    RTC updates
 
Andreas Gruenbacher (2):
    gfs2 updates
    gfs2 fixes
 
Andrew Morton (2):
    updates
    more updates
 
Andy Shevchenko (1):
    x86 platform driver updates
 
Anton Ivanov (1):
    UML updates
 
Arnd Bergmann (2):
    y2038 updates
    compat-ioctl fix
 
Benson Leung (1):
    chrome platform updates
 
Bjorn Andersson (2):
    hwspinlock updates
    remoteproc updates
 
Bjorn Helgaas (2):
    PCI updates
    PCI fixes
 
Boris Brezillon (1):
    i3c updates
 
Borislav Petkov (3):
    EDAC updates
    RAS updates
    x86 microcode update
 
Bruce Fields (1):
    nfsd updates
 
Casey Schaufler (1):
    smack fix
 
Catalin Marinas (1):
    arm64 KVM fix
 
Christian Brauner (1):
    thread management updates
 
Christoph Hellwig (1):
    ioremap updates
 
Damien Le Moal (1):
    new zonefs file system
 
Daniel Lezcano (2):
    thermal updates
    thermal fixes
 
Daniel Thompson (2):
    kgdb updates
    kgdb fix
 
Darrick Wong (3):
    xfs updates
    iomap fix
    moar xfs updates
 
Davbe Airlie (1):
    drm updates
 
Dave Airlie (2):
    drm ttm/mm updates
    drm fixes
 
Dave Hansen (1):
    x86 MPX removal
 
David Kleikamp (1):
    jfs update
 
David Miller (7):
    networking updates
    sparc updates
    IDE updates
    networking fixes
    sparc fix
    networking fixes
    networking fixes
 
David Sterba (3):
    btrfs updates
    fs deduplication fix
    more btrfs updates
 
Dennis Zhou (1):
    percpu updates
 
Dmitry Torokhov (1):
    input updates
 
Dominik Brodowski (1):
    pcmcia updates
 
Eric Biggers (2):
    fscrypt updates
    fsverity updates
 
Gao Xiang (1):
    erofs updates
 
Geert Uytterhoeven (1):
    m68k updates
 
Greg KH (6):
    USB/Thunderbolt/PHY driver updates
    tty/serial driver updates
    staging and IIO updates
    driver core updates
    char/misc driver updates
    char/misc fix
 
Greg Ungerer (1):
    m68knommu updates
 
Guenter Roeck (1):
    hwmon updates
 
Helge Deller (1):
    parisc updates
 
Herbert Xu (1):
    crypto updates
 
Ilya Dryomov (1):
    ceph fixes
 
Ingo Molnar (18):
    header cleanup
    objtool updates
    RCU updates
    EFI updates
    locking updates
    perf updates
    scheduler updates
    x86 apic fix
    x86 asm updates
    x86 boot update
    x86 resource control updates
    x86 cleanups
    misc x86 updates
    x86 cpu-features updates
    x86 FPU updates
    x86 mtrr updates
    core fixes
    x86 fixes
 
Jaegeuk Kim (1):
    f2fs updates
 
James Bottomley (2):
    SCSI updates
    misc SCSI fixes
 
James Morris (1):
    security subsystem update
 
Jan Kara (1):
    UDF, quota, reiserfs, ext2 fixes and cleanups
 
Jarkko Sakkinen (1):
    tpm updates
 
Jason Gunthorpe (2):
    mmu_notifier updates
    rdma updates
 
Jens Axboe (7):
    core block updates
    block driver updates
    libata updates
    io_uring updates
    libata updates
    more block updates
    io_uring updates
 
Jessica Yu (1):
    module updates
 
Jiri Kosina (2):
    HID updates
    livepatching updates
 
Joerg Roedel (1):
    iommu updates
 
Jonathan Corbet (2):
    documentation updates
    Documentation fixes
 
Juergen Gross (1):
    xen updates
 
Konrad Rzeszutek Wilk (1):
    ibft update
 
Lee Jones (2):
    MFD updates
    backlight updates
 
Linus Walleij (2):
    GPIO updates
    pin control updates
 
Mark Brown (3):
    regmap updates
    spi updates
    regulator updates
 
Masahiro Yamada (3):
    Kbuild updates
    Kconfig updates
    more Kbuild updates
 
Mauro Carvalho Chehab (1):
    media updates
 
Max Filippov (1):
    xtensa updates
 
Michael Ellerman (2):
    powerpc updates
    powerpc fixes
 
Michael Tsirkin (1):
    virtio updates
 
Michal Simek (1):
    Microblaze update
 
Mike Marshall (1):
    orangefs fix
 
Mike Snitzer (1):
    device mapper updates
 
Miklos Szeredi (2):
    overlayfs update
    fuse fixes
 
Mimi Zohar (1):
    IMA updates
 
Miquel Raynal (2):
    UBI/UBIFS updates
    MTD updates
 
Olof Johansson (5):
    ARM SoC platform updates
    ARM Device-tree updates
    ARM SoC-related driver updates
    ARM SoC defconfig updates
    ARM SoC late updates
 
Palmer Dabbelt (1):
    RISC-V updates
 
Paolo Bonzini (2):
    KVM updates
    more KVM updates
 
Paul Burton (1):
    MIPS changes
 
Paul McKenney (1):
    RCU warning removal
 
Paul Moore (2):
    audit update
    SELinux update
 
Pavel Machek (1):
    LED updates
 
Petr Mladek (1):
    printk update
 
Rafael Wysocki (8):
    power management updates
    ACPI updates
    device properties framework updates
    PNP updates
    more power manadement updates
    more ACPI updates
    more power management updates
    more ACPI updates
 
Rob Herring (2):
    devicetree updates
    devicetree fixes
 
Russell King (1):
    ARM updates
 
Sasha Levin (1):
    Hyper-V updates
 
Sebastian Reichel (1):
    power supply and reset updates
 
Shuah Khan (2):
    Kselftest update
    Kselftest kunit updates
 
Stephen Boyd (2):
    clk updates
    clk fixes
 
Steve French (3):
    cifs updates
    cifs fix
    cifs fixes
 
Steven Rostedt (2):
    tracing fix
    tracing updates
 
Takashi Iwai (2):
    sound updates
    sound fixes
 
Ted Ts'o (2):
    ext4 updates
    random changes
 
Tejun Heo (2):
    workqueue updates
    cgroup updates
 
Tetsuo Handa (1):
    tomoyo update
 
Thierry Reding (1):
    pwm updates
 
Thomas Gleixner (13):
    timer fixes
    watchdog updates
    debugobjects update
    timer updates
    core SMP updates
    irq updates
    x86 pti updates
    EFI fix
    interrupt fixes
    timer fixes
    perf fixes
    SMP fixes
    x86 fixes
 
Ulf Hansson (1):
    MMC updates
 
Vasily Gorbik (2):
    s390 updates
    more s390 updates
 
Vineet Gupta (1):
    ARC updates
 
Vinod Koul (2):
    dmaengine updates
    dmaengine fixes
 
Will Deacon (1):
    arm64 updates
 
Wim Van Sebroeck (1):
    watchdog updates
 
Wolfram Sang (1):
    i2c updates