Ahogy arról mi is beszámoltunk, a korábbi Budgie Remix hivatalos Ubuntu változat lett. Egy ideig tanakodtam rajta, ám meggyőztem magamat, hogy egy próbát megér. Elöljáróban leszögezném, hogy a telepítést és a szokásos teszt-belakást nem ejtettem meg. Ugyanis mostanában már nem visz rá a lélek, hogy egy virtuális gép beállításaival szöszmötöljek órákig. Tehát jelen cikkünkben csupán a live rendszerrel kapcsolatos észrevételeimet, tapasztalataimat írom le, így valamelyest eltér a korábbi kipróbálásról szóló tartalmunktól.

Asztal

A live rendszer elindulása után egy modern, letisztult asztal fogad minket. A háttérkép élénk, míg az ikonokra talán a flat a legjobb jelző. Számomra valahogy üti egymást a kettő, ám a háttérkép erősebb, így dinamikusnak, lendületesnek tűnik az egész. Remélhetőleg, ez a rendszer sebességét jelzi előre, de majd kiderül.

A Budgie asztali környezet öszvér megoldásnak tűnik. Első ránézésre nyomokban Gnome-ot és Unity-t is tartalmaz. Stílusra talán egy csili-vilibb a Gnome-nál, ám a felső panel a Gnome 3 paneljára hasonlít, bár ez jobban testre szabhatónak tűnik. A dokk pedig hasonló a Unity-éhez, ugyanazzal a hátulütővel: az ikonokból nem megállapítható, az adott programból hány ablak van nyitva. Bár még mindig jobban áttekinthetőek a nyitott programok, mint a Gnome 3 esetén.

Az Ubuntu Budgie tartalmazza a megszokott ubuntizmust, hogy hiába lett kiválasztva a magyar nyelv az indításkor, csupán a fél rendszer magyar. Az évek alatt úgy hozzászoktam, hogy már hiányozna, ha nem kéne a „Hiányzó nyelvi csomagokkal” foglalkoznom.

A panelekre visszatérve, személy szerint hiányolom a panel helyi menüjéből történő beállítási lehetőségeket. Teljesen véletlenül akadtam rá a beállításokra a Notification ikonra kattintva a megjelenő oldalsávban. Elhatároztam, hogy kipróbálom az alapértelmezett felületet, de nem tudtam sokáig megállni, hogy ne szabjam jobban az igényeimre.

Először csak kicsit körülményesnek találtam a panelek beállításának módját, ám igazi problémát akkor okozott, mikor a panel átalakítások során eltávolítottam a Notificationt, így nem tudtam elérni a panel beállításokat, hogy visszategyem. Szerencsére a Windows-N kombináció megjeleníti a Raven oldalsávot, így a megoldódott a dolog. Viszont nem nőtt éppen a szívemhez a megoldás. Mennyivel tisztább lenne helyi menübe tenni a panel beállításokat…

A másik nagy szívfájdalmam, hogy az óra nem testre szabható. Nem tudom beállítani, hogy mutassa a dátumot és a másodperceket is. Vagy ha igen, ennek beállítási módja számomra nem egyértelmű.

A beépített témák sem tetszenek túlzottan, némelyik kimondottan nehezen olvasható, ám a háttérképek gyönyörűek! Alig tudtam választani közülük.

Ahogy a fenti képen, ahol a nagyjából testre szabott asztalom szerepel, látható, hogy máig megtartottam a három paneles módot. Az igazság viszont, hogy Budgie-ban a bal oldali dokk nem panel, hanem indító. Hiába tettem ki tehát az alsó panelre a nyitott ablakok listáját, azok bal oldalon is megjelennek, és erről nem is sikerült lebeszélnem.

Amennyire örültem neki, mikor megláttam, hogy van menü a Budgie-ban, annyira elszontyolodtam, mikor megláttam. Ha azt mondom, hogy nagyon egyszerű és letisztult, akkor picit finoman fejeztem ki magamat. Nekem egyáltalán nem jött be, de ugye ízlések és pofonok.

Programok

Miután úgy-ahogy sikerült átalakítani az alapértelmezett elrendezést, jöhetett egy kis rendszer nyúzás. Volt mi bizonyítania, ugyanis a testreszabás során nem éreztem éppen gördülékenynek a rendszer működését.

A Budgie alapértelmezett zenelejátszója a Rhythmbox, amely sokáig a kedvencem volt, ám kiesett a pixisből. Elindítva meglepődve vettem tudomásul, hogy már csak nyomokban emlékeztet a korábbi önmagara, illetve arra, amelyet én ismertem. Mivel évek óta nem használtam, nem tudom, hogy a program alapértelmezetten lett átszabva, vagy a Budgie piszkálta meg egy kicsit. Bár ez utóbbit nem valószínűsítem, hiszen a Rhythombox Gnome-os alkalmazás, azok evolúciójáról pedig már külön cikkben is értekeztünk.

Rhythmbox után a szintén Gnome Projektes gedit volt a soros, amely szintén menü nélkülivé vált. Milyen szerencse, hogy a legtöbb Gnome-os alkalmazásnak van alternatívája vagy forkja! Nem bírnám ki ilyen programokkal. Alapvetően mind a gedit, mind pedig a Ritmusdoboz megfelelne az elvárásaimnak, ám egész egyszerűen nem vagyok hajlandó használni őket, miközben egyre tovább és tovább „egyszerűsödik” (lánykori nevén butul) a felületük.

Ezzel szemben álljon itt egy kép a Plumámról:

Azt hiszem, szegény gedit már nem ismerné fel benne saját magát, pedig egykor még az ő kinézete is nagyon hasonló volt.

Ha már a butulás szóba került, ránéztem a Rendszerbeállítások ablakra is, és újfent elszörnyedtem. Lassan már tényleg nem lesz szükség rá, annyira kevés dolgot tartalmaz:

Egyedül a Firefox hasonlított saját magára. Nála pedig a szűz profil ütötte meg a szememet, én ugyanis egy jó ideje már hurcolom a sajátomat.

Ahogy a LibreOffice-t is átszabtam az idők során. Ott nem a kinézete, hanem a verziószáma volt furcsa. Aztán utánanézve rájöttem, hogy az 5.2.2 a Yakkety megjelenésekor a legújabb verzió volt. Hogy telik az idő!

A többi programot csak véletlenszerűen néztem meg, ugyanis szinte minden kategóriában a Gnome-os alapértelmezett alkalmazásokat találtam, amelyet nem használok, így sem kinézet, sem sebesség szempontjából nem tudnám összehasonlítani őket a korábbi verziókkal.

Tapasztalatok

Nagyjából úgy egy-másfél órát töltöttem az Ubuntu Budgie-val. Ennyi idő alatt nyilván nem nyílt rá lehetőségem, hogy mélységeiben megismerem a rendszert. Viszont arra elég volt, hogy megállapítsam, a Budgie asztali környezetet nem nekem találták ki. Nekem egyáltalán nem áll kézre, és úgy tűnik, mintha a kinézet néha a funkcionalitás elé került volna.

Egy picit ugyan lassúcska volt, ám mentségre legyen, hogy egy virtuális gépen futott live rendszerként. Ha tetszett volna, talán feltelepítem rendesen, ám ez nem következik be. Ennek ellenére tudom ajánlani azoknak, akik szeretik a Gnome 3-at/Unity-t, valamint azoknak, akik szeretnek kísérletezni.