A Gnome 3 hatás, avagy a programok evolúciója

Changes illusztráció
Az általam eddig használt alkalmazások két csoportra oszthatóak. Az egyik a többé-kevésbé fejlődő programok csoportja, amiket időnként bugfixálnak és adott esetben új funkciók is megjelennek bennük. A másik csoport pedig a visszafelé fejlődő programoké. Ez a cikk az utóbbiakról fog szólni.

Program evolúció

Azt figyeltem meg, hogy programok egy csoportja verzióról verzióra egyre kevesebbet tud, adott esetben egyre rondábban is néz ki. Néha a rondaság egyenesen a használhatóság rovására megy. A Rhythmbox és a gedit egyre kevesebb pluginnel működik, az Evince-ből Gnome 3-ra portoláskor kivették a testre szabható ikonsort. Aztán van szegény Nautilus, ami egy fabatkát sem ér, mert nem tud már szinte semmit és még ronda is. És sajnos egyre több alkalmazás kezdi átvenni a Gnome 3 kinézetet.

A Gnome fejlesztőknek egy nagyon érdekes filozófiájuk lett, mióta beütötték a fejüket, hogy ők bizony Gnome 3-at fognak fejleszteni. Jött ez a nagyszerű, „egyszerűsítsük a programokat, hogy felhasználóbarátak legyenek” szlogen. Meg az se baj, ha kivesszük a menüsort, opcionális ikonokat meg minden ilyen „zavaró” dolgot a programból. Szerintük ettől könnyebb használni az adott alkalmazást, és még érintőképernyőre meg kis kijelzőkre is optimalizálták, tudniillik a menüsor sok helyet elfoglalt. Számomra viszont egészen más színben tűnik fel ez a hozzáállás.

Mert mennyivel egyszerűbb, ha

  1. nincs funkció, amit használni lehetne, így egy átlagos felhasználónak se lesz baja YX programmal,
  2. ha nincs funkció, nincs mit karbantartani, és mennyivel kényelmesebb semmit se csinálni, mit fejleszteni.

A kulcsszó az átlagos felhasználó. Akinek nincsenek nagy elvárásai a programokkal szemben. Alapfunkciókat használ, a többiről adott esetben nem is tud vagy nem akarja megismerni azokat, nem akar belelátni a program működésébe és főleg nem akarja befolyásolni, kiegészíteni, testre szabni azt.

Nem értek egyet azzal a nézettel, hogy a kezdő/átlagos felhasználók kedvéért programokat butítsanak le, mert nem csak kezdők vannak (lásd Ubuntun a Rendszerbeállítások „evolúcióját”). A haladóbb funkciókat, beállításokat alapértelmezetten el lehetne rejteni, külön fülre száműzni, bármi. Na de azért elvenni mondjuk a grafikus vagy adott esetben mindenféle módosítási lehetőséget a felhasználóktól, mert nem mindenki ért hozzá, ezt nem veszi be a gyomrom.

Azzal a felfogással sem tudok azonosulni, hogy egyazon programmal akarják kielégíteni a fejlesztők a kis/érintőkijelzőt használók és a számítógépező felhasználók igényeit. Véleményem szerint nem lehet egyféle megjelenéssel lefedni két ennyire eltérő felhasználói réteget.

Éppen ezért nem szeretem a Unity-t sem. Egy nagyobb okostelefonon vagy táblagépen biztosan megfelelő, de egy számítógépnél, két-három monitornál már inkább zavaró a dolog. Ami engem személy szerint bosszant, hogy nem látszik, egy adott alkalmazásól hány ablak van nyitva és azokban mi van. Egyszerűen szükségem van egy panelre és az ablakgombokra, hogy könnyedén áttekinthessem a futó programjaimat. Számomra a Unity nem alkalmas hatékony munkavégzésre. Átlagos felhasználóknak tapasztalatom szerint tökéletesen megfelelő, sőt, de visszajutottunk oda, hogy nem csak átlagos felhasználók vannak, akiknek minden úgy jó, ahogy előttük van.

Visszatérve a fogyatkozó beállítási lehetőségekre, aki nem tudja, hogy az adott beállítás mire való, az egész egyszerűen ne nyúljon hozzá. Szerintem mondjuk egy kiemelt mondat (szín, méret, keret, akármi) az adott beállítási lehetőségeknél, ami erre figyelmezteti a felhasználót, elég lenne. Megértem, hogy így, „bedrótozott” menükkel, funkciókkal, akármikkel rendelkező programot sokkal könnyebb karbantartani és fejleszteni, de kérem, nem kötelező szoftver fejlesztőnek lenni. Akinek nem füllik hozzá a foga, mehet máshová dolgozni.

Én viszont nem tartom magamat átlagos felhasználónak. És valahol még konzervatívnak is beillenék, ugyanis szeretem a jól bejáratott programjaimat használni. Nem azt mondom, hogy nem kísérletezek, mert imádok új programokat kipróbálni, ám valahol a szívem mélyén jól esik, amikor megállapítom, hogy ebben, abban, meg amabban is elmarad attól a programtól, amit addig használtam az adott feladatra. Ennek leginkább az az oka, hogy ragaszkodok a funkciókhoz. Ha valamit használok, arra nyilván szükségem van, ezért nem akarok, de értelme se lenne, olyan alternatívára váltani, ami valójában nem alternatíva, mert nem képes teljes, általam használt funkcionalitásában pótolni az elődjét. Ilyenkor mennie kell. Nem tárolok számomra haszontalan programokat.

A másik ok az előzőből következik. Az, hogy bejáratott programokat használok, azt jelenti, hogy ismerem az adott alkalmazás tulajdonságait, képességeit, előnyeit, hátrányait, gyengeségeit, hibáit. És az, hogy ezek ellenére is azt használom vagy azt jelenti, hogy nincs mire leváltani, vagy azt, hogy ezekkel együtt is megfelelő számomra. Nyilván kompromisszumokat kell kötni egy program kiválasztásánál, de egy adott szint alá nem megyek. Erre később még visszatérek.

Tehát ott tartottam, hogy bejáratott programok. Éppen ezen tulajdonságukból adódik, hogy testre szabtam őket. A felépítésüket, az eszköztárukat, az ikonok elrendezését, a menüiket, akármit, amit lehetett és igényem volt rá. Ezen be/átállítások teszik teljessé számomra. Hiába tud egy alkalmazás nagyon sok mindent, amire szükségem van, ha mondjuk nincs testre szabható eszköztára, és az általam leggyakrabban használt művelet rögzítetten a, hasamra ütök, Alt-Shift-PrintScr-Y kombinációval hajtható végre. Ebben az esetben inkább kettő, három másik programot fogok használni, amik az előzőnek a kepésségeivel bírnak, ám könnyebben elérhető módon. A kompromisszum ebben az esetben egyértelmű: nem egy programmal váltottam fel, hanem X darabbal. De van az a pont, ahol a használhatóságot ez segíti.

Amikor egy jól bevált, működő, aktuálisan használt programmal a háta mögött nézelődik az ember, ott a mentőháló: ha nem találok megfelelőt, ott a jelenlegi. Vagyis semmit nem vesztek, csak nyerek, mert más programokat is megismerek. Esetleg az ember talál új funkciókat, amikre eddig nem is gondolt és elkezdi keresni a meglévő programjához. Ám teljesen más a helyzet, ha egy jól bevált, testre szabott programot érint a változás. Amikor egyik frissítésről a másikra drasztikus változás következik be. Lehet ez megjelenésbeli vagy funkcionalitást érintő.

Az jó érzés szokott lenni, amikor az ember, egy már régóta hiányzó funkciót fedez fel frissebb verzióban vagy esetleg ezért várja a program egy adott verziójának megjelenését. Ám ilyen van visszafelé is. Mikor tudni lehet, hogy X verziótól kezdve ez így meg úgy fog kinézni. Gondoljunk csak a Firefox Australis nevű új felületére, ami a 29-es verzióban jelent meg, és ami alapértelmezetten elrejtette a menüsort, többek között.

A legrosszabb azonban az, amikor gyanútlan verziófrissítés után nem elérhetőek többé dolgok, amik előtte igen. Ilyenkor egy darabig lehet játszani a programverzió zárolásával, ám ez a program rendeletetésétől függően veszélyes is lehet. Ilyenkor tehát mindössze két dolgot lehet tenni:

  1. beletörődünk a változásba,
  2. alternatívát keresünk.

Ha a programot alapjaiban változtatták meg, általam használt funkciókat távolítottak el belőle, eddig testre szabható eszköztár került megszüntetésre vagy a használhatósága változott meg egy új UI miatt, akkor nem sok választás van: alternatíva keresés.

Nyilván kisebb, funkcionalitást nem túlzottan érintő, esetleg nem gyakran használt funkció módosítása esetén az ember nem dobja ki egyből a programot, hanem szán rá időt, hogy megismerje, felfedezze az új lehetőségeket és megszokja az új felületet. Ha ez sikertelen, akkor jöhet az alternatíva keresés.

Ám előfordul olyan, hogy a program a „frissítés” után egyből ellenszenves, nem áll kézre, nem szimpatikus. Van ez így. Ilyenkor mérlegeli az ember, hogy mely funkciókra van feltétlenül szüksége, amiket más programmal pótolnia kell. Szerencsés esetben elérhető a megváltozott programnak forkja, ami még a „régi” tulajdonságokkal bír, mind funkció, mind megjelenés tekintetében.

A Firefoxos példához visszatérve. Ugyan sok ember nem értett egyet a változással, ám kétlem, hogy emiatt tömegesen hagyták volna el a böngészőt. Főleg úgy, hogy egy kiegészítő telepítésével a régi felület szinte egy az egyben visszaállítható. Legfeljebb azért szívja az ember a fogát, hogy miért kell ehhez kiegészítő, hogy miért nem lehetett megtartani a régit is, és bízták a választást a felhasználóra.

Gnome 3-asodás? Nem, apt-get purge!

Amiért ez a cikk íródott, az a Gnome 3-asodás jelensége. Tudniillik megelégeltem, hogy azelőtt rendesen kinéző, használható programok lettek butábbak, támogatnak kevesebb beépülőt, visszaállíthatatlanul kivették belőlük a menüsort stb. És ami a leginkább megtette a hatását, az a fejlesztők visszajelzése volt a felhasználók bejelentéseire. Egyszerűen nem érdekli őket. Tisztelet a kivételnek.

Csak egy példa: az Evince Ubuntu 12.04-ben (amiről váltottam), még rendelkezett testre szabható eszköztárral, amire az ember tetszőleges sorrendben kitehette az általa fontos funkciók ikonját. Ezt a lehetőséget dobták a programból a Gnome 3-ra portolás során.

Alább egy fórumon talált beszélgetést idézek egy felhasználó és egy fejlesztő között. Eredetiben itt olvasható.

Sziasztok!
Ubuntu 13.04-ről frissítettem 13.10-re és azt vettem észre, hogy az eszköztár ikonjaim eltűntek.
Példának okáért, nem tudom kitenni az eszköztárra a forgatás ikont.
Nálam van valami hiba, vagy az Ubuntu 13.10-et érinti valami?

Helló Andrew!
A Gnome 3 eszközkészletre való átálláskor eltávolítottuk az Evince-ből ezeket az ikonokat. Ne feledd, hogy a dokumentumforgatásra lehetőséged van billentyűzetkombinációkkal is (Ctrl+bal és Ctrl+jobb).
Üdv,
Juanjo Marin

Kérdem én, miért kell tömegesen Gnome 3-ra portolni alkalmazásokat? Miért kell jól működő programokat lebutítani? Miért kell funkciókat, testre szabási lehetőségeket kivenni? Valaki árulja el nekem, miért kell olyan programokhoz hozzápiszkálni, amikkel a felhasználók meg voltak elégedve? Úgy értem, hátrányosan hozzányúlni. Fejleszteni, bővíteni persze lehet, hiszem az élet halad, haladjunk mi is vele! No de ne visszafelé…

Én ebből nem kérek. A válaszom erre: Gnome alkalmazás bojkott!

Ízelítő:

sudo apt-get remove brasero deja-dup evince gedit eog nautilus gnome-terminal gthumb simple-scan network-manager gnome-screenshot gnome-screensaver rhythmbox

Ahol lehetőségem volt rá – nem rendszerszintű (gconf) vagy helyettesíthetetlen programok (Gimp) esetén –, lecseréltem a Gnome Project alkalmazásait. Ahol szerencsém volt, a Mate-fork megfelelő volt, ahol nem, ott új alkalmazásokat kerestem.

És hogy megérte-e? A válaszom határozottan igen! Mindent meg tudok csinálni, amit szeretnék, és még a régi, megszokott és igényelt lehetőségekkel is rendelkeznek a forkok, amiket hiányoltam az eredetiekből. És új, eddig nem próbált alkalmazásokat is megismertem, így ráébredve, mennyi mindenre lehetnek képesek a programok, ami nem tudatosult bennem, mert a megszokott programjaimat használtam. Ám ezekről a tapasztalataimról majd apránként, a Szubjektíven cikkekben számolok be.

Gnome 3-asodás képekben

Nautilus 3.14.2 Ubuntu 15.10-ben:

Nautilus 3.14.2

vs.

Nemo 2.2.4 Xubuntu 15.04-ben:

Nemo 2.2.4

gedit 3.18.3 Ubuntu 16.04-ben:

gedit 3.18.3

vs.

Pluma 1.8.1 Xubuntu 15.04-ben:

Pluma 1.8.1

Evince 3.16.1 Ubuntu 15.10-ben:

Evince 3.16.1

vs.

Atril 1.8.1 Xubuntu 15.04-ben:

Atril 1.8.1