Mi is hírt adtunk róla múlt héten, hogy a Canonicalnál eldöntötték, hogy a Unity-nek nincs jövője. Bár a hír elsődlegesen a még mindig készülő Unity 8-at, illetve a hordozható eszközökkel kapcsolatos üzletágat érinti, komoly kihatással van arra az Ubuntura, amelyet most ismerünk.

Elsősorban szeretném leszögezni, hogy részben vélemény cikkről, részben spekulációról írok, így előre szólok, hogy el fogok rugaszkodni az eddigi (többé-kevésbé) megtartott objektivitástól.

Őszintén szólva, a Unity8 és az Ubuntu Phone megszüntetése annyira nem vágott mellbe. Lehetett ezt érezni innen-onnan, bár én határozottan szurkoltam annak, hogy sikerüljön a konvergens álom megvalósítása.

Nem kertelek: maga a hír, hogy a 18.04-ben már GNOME lesz Unity (praktikusan 7 vagy 8) helyett, egyenesen sokkolt. Titkon reménykedtem abban, hogy csak egy borzasztó rosszul időzített, ízléstelen áprilisi vicc az egész. Aztán ahogy teltek a napok, csak nem akart senki nevetni (kivéve a rosszindulatú, köpködő egyéneket), és Mark Shuttleworth Google+-os kommunikációja sem arra utalt, hogy vicc lenne. Az IT egy technikai sport, amiben ha valami nem működik (elég) jól, nem hoz (elég) pénzt, azt kidobjuk esetleg átdolgozzuk vagy módosítottan beépítjük a jó dolgait valahova.

Valami hasonló történhetett a Unity 8–Mir párossal is. Technikailag érthető is. Ami a jelenleg alapértelmezetten elérhető Unity 7-et jelenti, a dolog nem ennyire egyszerű. Egyrészt, maga a Unity 7 egy olyan korszak technológiájára épül, ahol különféle barkácsolásokkal lehetett megkerülni az X.org korlátozásait.

Ne felejtsük el, hogy a tradicionális Linux/Unix grafikus felület egy szerverből, az X szerverből és egy kliensből, az X kliensből áll. Ez a kliens↔szerver architektúra jött le az asztali környezetbe, ahol a Windows Vista térhódításával (Hello, Aero) egyre nagyobb igény mutatkozott a szemcukorkák (lásd: asztali grafikus effektek) bevezetésére. Ha régen vagy Linuxos, akkor nem ismeretlen számodra a „Compiz kocka” kifejezés sem. Szóval az X.orgot egy olyan dologra kezdtük el használni, amire sosem lett tervezve és nem is való, így nyilván nagyon hamar megjelentek a hátrányai, korlátai.

De megtákolták. Lett Compiz, aztán Beryl, majd Compiz-Fusion. Lett szép 3D gyorsított asztali felület meg minden, ami egy modern rendszerhez „kell”. Végül, részben a Gnome 3-ra alapozva, megszületett a Unity 7.

Érthető tehát, hogy mi a baj vele. Régi, elavult technológiára alapoz és itt van a nyakunkon a Wayland is. Mivel a Unity 8-at dobni kell, ezért elképzelésem szerint két lehetőség volt: a Unity 7 portolása Waylandre vagy valami „már kész” megoldás (Gnome) választása. A Gnome pénzügyileg olcsó. A pénzt pedig nem az asztali Ubuntu hozza, hanem a szerver. Érthető, financiális döntés.

Másrészről számomra nem igazán érthető a döntés. Kipróbáltam számtalan asztali környezetet, a legnépszerűbbektől (Gnome, KDE, Xfce, Cinnamon, Mate etc.) az annyira nem ismertekig (pl. Budgie), és semmi sem hozza a Unity 7 szintjét. Nem mondom, hogy rosszak, de nem érzem azt az összhatást és főleg nem érzem azt, hogy szeretve tudnám őket használni. Emiatt a tapasztalatom miatt a hír hallatán némileg kiborultam, így pedig nem álltam neki megírni a véleményem. :) Elvből nem hozok érzelmi döntést technikai dolgokban, de a bejelentés nagyot ütött.

Megszüntetik a tökéletes asztali környezetet? Mégis mi a fenéért? Mit fogok használni? Mi lesz így velem?

Hogy a probléma súlyát érzékeltessem, ez a fajta bizonytalanság pont olyan számomra, mint amikor az embert valami borzalmasan zavarja és az nagyon a fejében van. Amikor a dolgok naponta csak úgy beugranak. Két kanál leves közt, az utcán sétálva többször is eszembe jutott a „Mi lesz így velem?”, „Mi lesz így veled Ubuntu?”, „Mi lesz így veled, Linux desktop?” kérdéskör. Mintha csak egy jó barát halálát láttam volna magam előtt. Túldramatizálom? Nyilvánvalóan. Objektív tudok maradni? Nem igazán. Van alternatíva? Idővel kiderül.

Elsősorban, ami megnyugtatott egy kicsit, hogy Mark Shuttleworth egy Google+ kommentben megírta, hogy továbbra is cél a jó minőségű, sokak által használható asztali környezet szállítása, továbbá a Unity 7 bennmarad a universe tárolóban a 18.04-ben. No, meg bár sosem próbáltam, van Unity overlay Gentooban! :) Ha a hetes van benne, lehet hogy klónozni kellene gyorsan, hogy meglegyen. Esetleg egy lokális forkot készíteni belőle és Wayland kompatibilissé tenni.

De miért is szeretem ennyire, mire fel ez a ragaszkodás? Érezhetően több van itt, mint a konkurens asztali környezetek nemmegfelelősége.

Elsősorban ugye az asztali Ubuntu magát leginkább a Unity-vel tudta a többiektől megkülönböztetni. Ha ez az igen markáns jegy eltűnik, miben lesz több az Ubuntu egy Debian SID snapshottól? Azon kívül, hogy stabil. Nem sok mindenben, talán a jobb non-free hardver támogatásban.

Másodsorban, és ez az igazi indok, számomra a Unity a tökéletes asztali környezet. Bár az első Unity kiadások nem sikerültek a legjobban (no meg akkortájt volt a legjobb a Gnome 2), kiadásról kiadásra egyre jobb lett a Unity. Az elmúlt jó pár évben sikerült kinőni a gyermekbetegségeit és elérni egy pazar szintű általános stabilitást. Egyre jobb és jobb lett, kiadásról kiadásra. Ki merem jelenteni, hogy a Unity 7 kész van. Számomra legalábbis minden benne van, ami kell, sőt a scope-okkal való bővíthetőség miatt még többet is tud, mint amire szükségem lenne.

Szenzációs ötlet volt, hogy a felső panelbe beépül az adott alkalmazás menüje, így még több hely marad a képernyőn. Ahogy a bal oldali Unity indító is egyszerű és nagyszerű. Használható klasszikus alkalmazás indító menüként vagy úgy is ahogy én teszem, egyszerűen csak listázza a futó alkalmazásokat. Ráadásul még sok helyet sem foglal, mert a mérete dinamikusan változtatható, vagy akár el is tüntethető, így a legtöbb asztali környezethez képest sokkal jobban lehet vele hasznosítani a kijelző felbontását.

A Gnome 3 tud hasonlót. Ha akarom az is csak egy panelnyi területet foglal a képernyő egy tetszőleges részén. Ami viszont hiányzik, az a futó alkalmazások listája. Nem mintha olyan sűrűn nézegetném, hisz Unity 7 alatt is elrejtem, de van amikor egyszerűen csak kell. Persze, lehet most azzal jönni, hogy a FullHD és 4k felbontású kijelzők korában néhány 10 pixel itt, néhány 10 pixel ott kit zavar. Engem zavar a helypazarlás, még 4k felbontáson is, ráadásul sokkal tisztább a felület, ha tényleg csak az látszik, ami kell.

Ami egyedülállóan jónak gondolok Unity-ben, az a kereső. Ha kell valami, szimplán megnyomom a szuper (aka windows) gombot, beírom, hogy mi bajom van és segít. Ha akarom, akár a neten is, a manuálok közt is, zenéim közt is stb. keres nekem. De az is igen kényelmes, hogy alapból listázza nekem a legutóbb megnyitott alkalmazásokat, dokumentumokat, bármit.

Nem az az különleges benne, hogy ezek a funkciók egyediek, máshol nincsenek jelen. Nem, mindegyiket megtalálhatjuk a legtöbb asztali környezet tudástárában. Ami egyedi benne, hogy egy egyszerű, jól áttekinthető, könnyen és nagyon gyorsan használható felületben kínálja ezt. Na jó, az alkalmazás keresője kiemelkedően jó, mert figyelembe veszi, hogy eddig milyen alkalmazásokat használtam. Egész ügyes, mert ha beírom, hogy FB, akkor elsőként felajánlja a Facebook Messenger alkalmazást.

Linux Desktop – Élt 10 évet?

Butaság. Van egy kevés, de annál hangosabban károgó varjú, aki szerint a Unity a kezdetektől fogva halott ötlet volt, a Mirrel és az Ubuntu Phone-nal együtt, és most beleáll a földbe minden. Nekik üzenném, hogy rossz lehet így élni. :)

Bár kellett egy kis idő, mire hozzászoktam a Unity elvesztésének gondolatához és a tényhez, tovább kell lépni. Egyáltalán nem értek egyet a Gnome 3 által képviselt iránnyal: mindent lebutítunk a végtelenségig, ormótlan nagy gombok vannak… Legalábbis ezek voltak a tapasztalatok legutóbb, mikor kipróbáltam. Gyanítom, hogy az alapkoncepció nem változott sokat.

Ugyanakkor mostantól más szemmel (is) kell rá nézni. Úgy kell figyelni, hogy ez lesz a jövő. Eddig, mikor nézegettem az asztali környezeteket, mindegyikben azt néztem, hogy alapértelmezetten vagy viszonylag kevés beállítás mellett, mennyire áll kézre, mennyire egyértelmű a használata és mennyire gyors. Talán azt is, hogy mennyire „Unity”. Most nem áll rendelkezésemre a választás igazi luxusa. Eddig, ha nem volt jó (márpedig eddig nem volt), akkor szépen visszatértem a Unity-hez és kész.

Van pár lehetőség. Az egyik, hogy (újra) megpróbálok megbarátkozni a KDE-vel, hátha ezúttal sikerül. Ha mégse, akkor (újra) átnézem a rendelkezésre álló asztali környezetek lehetőségeit és annak fényében próbálok dönteni. Ez is necces, mert szinte az összes ablakkezelővel/asztali környezettel van több-kevesebb tapasztalatom és emlékeim szerint egyik se ütötte meg az igazi mércét. Vicces, de a sokat emlegetett, szidva szeretett Gnome 3 az, ami a legközelebb van a Unity élményhez.

Csak pozitívan!

Semmiképp se temetném se az asztali Ubuntut, se magát az asztali Linuxokat. Alapvetően egy változáson megyünk keresztül, és én bízom benne, hogy a változás lezajlásával pozitív lesz a mérleg nyelve. Innentől kezdve mondhatjuk, hogy legrosszabb esetben egy, kicsit optimistábban nézve legalább másfél év áll rendelkezésünkre a Unity 7 utódjának a megtalálására. Én pillanatnyilag elsősorban a Gnome 3 megfelelő mértékű testreszabásában, átdolgozásában gondolkodok. Van jócskán időm kiismerni a környezetet. Persze itt nem arról van szó, hogy a Unity összes fontos képességét maradéktalanul pótolja a helyettesítő megoldás, egyéb esetben baj van, hanem sokkal inkább a szükséges minimum elérése a cél. Ha a legalapvetőbb igényeimre képes választ adni a Gnome 3 és nem érzem magam rosszul a használata közben, akkor mondjuk úgy, hogy legyen.

Tartalék terv? Ha minden kötél szakad, akkor nem kell félni az akasztástól Ubuntu Mate és/vagy Gentoo+Unity vagy Gentoo+Mate. Bár a Mate a Unity-hez képest kényelmetlen, de tapasztalatból tudom, hogy képes vagyok még mindig együtt élni a Gnome 2-vel, pontosabban a forkjával, a Mate asztali környezettel.

Az elkövetkező időszak fejleményeit kíváncsian várom. Az elmúlt napokban elkezdtek megjelenni a különböző ötletek és tervek a Gnome 3 „Unityzálására”, nagy érdeklődéssel figyelem őket. Nagy valószínűséggel előbb vagy utóbb én is elkezdem a saját utamat járni és újratelepítek (valószínűleg Virtualbox nélkül) egy Ubuntu GNOME-ot és, immár motiváltabban, megpróbálom megkedvelni.