Mark Shuttleworth, a Canonical alapítója hivatalos blogbejegyzésben értesítette a közösséget, hogy az Ubuntu 18.04 LTS már nem Unity-vel (praktikusan Unity 8-cal), hanem a gyökerekhez visszatérve, Gnome-mal jelenik meg.
Mint írta, az új céges év új célkitűzéseket és a meglévők felülvizsgálatát kívánja meg. Ennek megfelelően arra jutottak a Canonicalnál, hogy befejezik mind a Unity 8, mind pedig a hozzá szorosan kapcsolódó telefon és konvergencia projekteket.
A bejegyzés kiköti, hogy továbbra is elkötelezettek az asztali Ubuntuval kapcsolatban, és a fejlesztések leállása csak a Unity 8-at, illetve a telefonos és a konvergencia projekteket érinti. Aggódniuk azoknak sem kell, akik valamelyik még támogatott Ubuntu LTS kiadást akarják a támogatási idő végéig használni, hiszen a régi rendszerek támogatása ezzel nem szűnik meg.
Mark Shuttleworth fenntartja, hogy ha a konvergens világ lett volna a megálmodott jövő, akkor a technológiai iparban meglévő, sokszor frusztrációt okozó, zárt rendszereket szállító szereplők mellé sikerült volna egy széles körben elismert, szabad szoftveres közösség által megbecsült rendszert létrehozni. Ugyanakkor elismeri, hogy mindkét esetben tévedett. Ami a közösségi oldalt illeti, a befektetett energia innováció helyett a meglévő dolgok továbbdarabolódásának látszott. Ami az ipart illeti, nem igazán látta senki sem a lehetőséget az egészben, helyette a "már ismert ördög" hozzáállást választották. Vagy mások inkább saját, belső platformjukba fektettek.
Mark Shuttleworth kiemeli, hogy amit a Unity 8 csapat eddig letett az asztalra, egy szép, jól használható és stabil eredmény, de muszáj a piac és a közösség igényeire figyelni és meghozni a döntést, hogy melyik terméknek van jövője és melyik fog eltűnni.
A fő csapásirány ezért mostantól a Felhő és IoT, azaz a dolgok internetje irányába néz, melyekkel egy roppant gyorsan feltörekvő trendet szeretnének meglovagolni. Mark szerint a legtöbb nyilvános és privát Linux felhő infrastruktúrában komoly szerepe van az Ubuntunak. Ahogy azt sem szabad elfelejteni, hogy a legtöbb IoT területen, úgy mint járművek, robotika, hálózat és gépi tanulásban is ott az Ubuntu és azt, hogy a Canonical ezen területekhez nyújtott kereskedelmi szolgáltatását stabilan egyre többen veszik igénybe.
Ha elhagyjuk az üzleti okokat, akkor Mark Shuttleworth megemlíti, hogy személy szerint nagyon nehéz volt meghoznia ezt a döntést, mert ő személyesen meg van róla győződve, hogy a konvergencia a jövő, továbbá sokat jelent neki mind maga a termék, mind pedig a rajta dolgozó emberek. De bármennyire is nehéz volt a döntés, meg kellett hozni.
Tehát úgy szól a végleges döntés, hogy azokba a területekbe fektetnek, melyek a Canonical növekedését szolgálják. Ez maga az Ubuntu az asztali, szerver és virtuális gépekre szánt kiadásaival együtt, továbbá a felhő infrastruktúrához köthető termékek (OpenStack és Kubernetes), a felhő üzemeltetéssel kapcsolatos termékek (MAAS, LXD, Juju, BootStack) és a teljes IoT történet a snappel és az Ubutu Core-ral.