Korábban már publikáltunk egy képekkel gazdagon illusztrált Ubuntu (15.10) telepítést, amelyet itt találsz. Ez alkalommal pedig egy nagyon alapvető Ubuntu szerver telepítést mutatunk be hasonlóképpen. Reméljük, hasznos lesz!
Elöljáróban
A telepítés bemutatásához az Ubuntu 16.04-et fogom használni, amely LTS, tehát 5 évig támogatott kiadás. Szerveren célszerű csak LTS kiadásokat használni. Mindezt az Ubuntu maga is nagyon ösztönzi. Méghozzá olyan szinten, hogy már telepített LTS verzió esetén a következő LTS verzióra való frissítés csak az első nagyobb javítókiadásának megjelenése után lehetséges alapértelmezetten.
A telepítőről
Mivel az Ubuntu szerver grafikus felülettel nem rendelkezik, a régi asztali Ubuntukból ismerős alternate telepítővel találkozunk majd. Ennek ellenére könnyen használható, nem kell megijedni tőle.
Rendszerkövetelmények
Az Ubuntu kiszolgáló kézikönyve alapján (amely itt található) minimális és általános rendszerkövetelményei vannak az Ubuntu szerver verziónak, amelyektől lefelé eltérni nem feltétlenül ajánlott.
Az általános szerver legalább 1 GHz-es processzort, 512 MB memóriát és nagyjából 1,75 GB szabad lemezterületet igényel. Ezzel szemben a minimális szervernek 300 MHz-es processzorra, 192 MB memóriára, illetve körülbelül 1,4 GB szabad lemezterületre van szüksége a működéshez.
A telepítők fajtái
Az Ubuntu szerver számos platformra elérhető, így i386-ra, amd64-re, armhf-re, arm64-re, powerpc-re, ppc64el-re és s390x-re.
Miután kiválasztottad, melyik verziót szeretnéd letölteni, nincs más hátra, mint felkeresned a letöltési oldalt, és beszerezned a megfelelő ISO-t. Ezt az alábbi oldalon teheted meg:
- i386 (Intel 32-bit PC) esetén: http://releases.ubuntu.com/xenial/
- amd64 (AMD64 & Intel EM64T) esetén: http://releases.ubuntu.com/xenial/
- armhf (32-bit hard-float ARMv7) esetén: http://cdimage.ubuntu.com/releases/16.04/release/
- arm64 (64-bit ARM) esetén: http://cdimage.ubuntu.com/releases/16.04/release/
- powerpc (IBM/Motorola PowerPC) esetén: http://cdimage.ubuntu.com/releases/16.04/release/
- ppc64el (PowerPC 64-bit Little-endian) esetén: http://cdimage.ubuntu.com/releases/16.04/release/
- s390x (IBM System z) esetén: http://cdimage.ubuntu.com/releases/16.04/release/
Ezeken az oldalakon lehetőséged van torrentes letöltésre is, valamint rendelkezésedre állnak az ellenőrzőösszegek a letöltött ISO ellenőrzésére.
Ennek folyamatáról és fontosságáról Lacyc3 írt már, amely a Hogyan váltsunk Windowsról Linuxra: III. rész – Ismerkedés a disztribúciókkal című cikke, „Ellenőrzőösszeg ellenőrzése” részében olvasható.
Tehát a megfelelő ISO letöltése után ellenőrizd annak ellenőrzőösszegét, és csak akkor használd a telepítőt, ha az stimmel.
Telepítés
A következőkben egy teljesen alap szerver telepítést mutatok be. Amennyiben speciális igényeid vannak, kövesd a platformok telepítési leírásait, amelyeket az alábbi oldalakon érhetsz el:
- i386 (Intel 32-bit PC) esetén: https://help.ubuntu.com/16.04/installation-guide/i386/install.en.pdf
- amd64 (AMD64 & Intel EM64T) esetén: https://help.ubuntu.com/16.04/installation-guide/amd64/install.en.pdf
- armhf (32-bit hard-float ARMv7) esetén: https://help.ubuntu.com/16.04/installation-guide/armhf/install.en.pdf
- arm64 (64-bit ARM) esetén: https://help.ubuntu.com/16.04/installation-guide/arm64/install.en.pdf
- powerpc (IBM/Motorola PowerPC) esetén: https://help.ubuntu.com/16.04/installation-guide/powerpc/install.en.pdf
- ppc64el (PowerPC 64-bit Little-endian) esetén: https://help.ubuntu.com/16.04/installation-guide/ppc64el/install.en.pdf
- s390x (IBM System z) esetén: https://help.ubuntu.com/16.04/installation-guide/s390x/install.en.pdf
Lemezkép kiírása
A legtöbb telepítő sajnos már nem fér rá egy CD-re, így két választásod van. Vagy DVD-re írod ki a telepítőt vagy készítesz egy bootolható pendrive-ot. A legtöbb gép már képes elindulni pendrive-ről. A régebbiek is. A személyes rekordom egy 12 éves gép, amely minden probléma nélkül indult pendrive-ról, miután sikerült a boot sorrendet átállítani.
Windows-DVD párosítás esetén használd az InfraRecordert.
Windows-pendrive páros esetén próbáld a Rufust.
Amennyiben valamilyen Linuxot használsz, nagy valószínűséggel van a rendszereden egy előtelepített CD/DVD író, így az üres lemez behelyezése után a letöltött ISO-ra jobb egérgombbal kattintva lesz lemezre írás lehetőség; illetve elérhetsz alkalmazásokat pendrive-ra íráshoz is (pl. a Lemezek nevű (gnome-disks) rendelkezik lemezkép létrehozási képességgel, vagy az Ubuntus Indítólemez-készítő).
Mivel jelen cikk témája az Ubuntu telepítése, ennél mélyebben nem érintem a telepítő kiírásának menetét. Magyar nyelvű, részletes útmutatóért látogass el az ubuntu.hu oldalra:
- Kiírás CD-re/DVD-re: http://ubuntu.hu/letoltes/burn
- Kiírás pendrive-ra:http://ubuntu.hu/letoltes/usb
Rendszerindítás a telepítő médiáról
Ahhoz, hogy telepíteni tudjuk az Ubuntu szervert, az előző lépésben elkészített telepítő médiáról kell elindítanunk a számítógépet. Ehhez a rendszer bekapcsolása után el kell érnünk a BIOS-t/UEFI-t, és át kell állítanunk a számítógép boot sorrendjét.
A boot sorrend beállításáról szintén Lacyc3 írt, szintén a Windowsról áttérős sorozatában, és ezen cikk „Telepítő indítása” részében olvashatsz róla.
A telepítés folyamata
Ha sikerült elindítani a telepítőt, a nyelvválasztót kell látnod. Az alapértelmezett nyelv az angol. Más nyelv kiválasztásához használt a nyíl billentyűket, majd enterrel nyugtázd a választásodat. Ha nem az alábbi képen látható nyelvválasztó fogadna, hanem az angol nyelvű telepítő menü, akkor az F2 gomb megnyomásával előhozhatod:
Enter után már magyarul vagy a kiválasztott nyelven fogad a telepítő menüje:
Válasszuk az Ubuntu kiszolgáló telepítés menüpontot. Enter után egy figyelmeztetés jelenik meg a telepítő esetlegesen hiányos fordításáról. Ugyan valóban lesznek le nem fordított, angol részek, ám minden teljesen egyértelmű, ezért nyugodtan figyelmen kívül hagyhatjuk az üzenetet egy enterrel.
A következőkben a lokalizációt kell megadnunk. A korábban kiválasztott magyar nyelv alapján a telepítő megelőlegezi Magyarországot, ám a nyíl billentyűkkel szükség esetén módosíthatjuk a kijelölést:
Enter után lehetőségünk van az automatikus billentyűzetkiosztás felismertetésére. Ehhez válasszuk az Igen lehetőséget, majd nyomjunk entert:
A megjelenő szöveg angol, de elég egyértelmű a teendő: Az automatikus detektálás során először a felsoroltak közül szükséges megnyomni egy billentyűt, például az y-t:
Ha megnyomtuk a y-t, a következő képernyőn arra a kérdésre kell válaszolnunk, hogy van-e a billentyűzetünkön ö betű, módosító billentyűk (például Alt) nélkül:
Ha igennel válaszoltunk, a telepítő megkér bennünket, hogy nyomjuk meg:
Miután megnyomtuk az ö billentyűt, a telepítő közli az automatikus detektálás eredményét, jelen esetben a magyar kiosztást. Amennyiben a telepítő nem a megfelelő kiosztás találta meg, a Vissza lehetőséget választva javíthatjuk.
A telepítő ezután elkezdi betölteni a további összetevőket, majd kis idő múlva meg kell adnunk a gép nevét:
A gépnév megadása után a telepítő a felhasználó teljes nevét kéri be:
Ezután a felhasználónevet kell megadnunk:
Ezután a felhasználó jelszavát kell beírnunk:
A Show Password in Clear lehetőségre navigálva, majd a szóköz billentyűvel azt bejelölve megjeleníthetjük a beírt jelszót az ellenőrzéshez.
Ezt követően újra be kell írnunk a jelszót, hogy megerősítsük:
Ha rövid jelszót adunk meg, a telepítő rákérdez, hogy biztosan a megadott gyenge jelszót szeretnénk-e használni vagy módosítjuk.
A jelszó megadása után a saját könyvtár titkosításáról kell döntetnünk:
Ezután a telepítő, a korábban kiválasztott helyszín alapján időzónát ajánl. Ha megfelelő, az Igen lehetőséget választva továbbmehetünk, ha nem jó, a Vissza lehetőséggel javíthatjuk:
Ezt követően jöhet a particionálás. Fontos megjegyezni, hogy az alapértelmezett lehetőség az Irányított – LVM az egész lemezen, ám jelen cikk során az első, Irányított – az egész lemez felhasználása opciót választottam. A galériában találhatsz képeket az LVM-es telepítésről is, ám erre most nem kívánok itt kitérni.
Következő lépésben ki kell választanunk a particionálandó lemezt:
Ezután a telepítő összegzi a módosításokat és rákérdez a lemezre írásra. Ha a lemezre írást választod, a partíciók változásai lemezre íródnak. Ez a művelet később nem lesz visszavonható!
A particionálás után elkezdődik a rendszer telepítése. Ez eltarthat egy ideig. Ezután a telepítő rákérdez az esetleges proxy beállításaira. Ha nem kívánsz proxyt használni, hagyd üresen, és válaszd a Tovább lehetőséget:
Az APT beállítását követően, amelyet a telepítő önállóan elvégez, megkérdezi, hogyan kívánod telepíteni a frissítéseket. Alapértelmezetten nincs automatikus frissítés, ám én a Biztonsági frissítések automatikus telepítése lehetőséget választottam:
Ezt követően a telepítő befejezi az alaprendszer telepítését, és rákérdez a további telepítendő szoftverekre. A listában a nyíl billentyűkkel navigálhatsz, és a szóközzel jelölheted ki a megfelelő elemeket. Ha végeztél, nyomj entert a folytatáshoz.
Az általad kijelölt szoftverek telepítése után következik a GRUB rendszerbetöltő telepítése:
A GRUB telepítése után rövidesen befejeződik a telepítés, és a telepítő a rendszer újraindítását kéri a Tovább lehetőség kiválasztásával:
Az újraindítást követően a bejelentkező képernyő fogad minket:
Ezt követően a telepítés során megadott felhasználónevet és jelszót megadva birtokba vehetjük az újonnan telepített Ubuntu 16.04 szerverünket.
Ha bárhol elakadnál vagy kérdésed lenne, keress minket bátran kommentben vagy a kapcsolatfelvételi űrlapon.