Ebben a postban egy kicsit másképp szeretném bemutatni az Ubuntu 10.04-et, mint a többiek. Felesleges is lenne mindent 1024. alkalommal leírni, ugyanis már rengetegen, többek között a Mogorva Mormota, az [origo] és még én is írtam többet-kevesebbet a nem is olyan régen megjelent rendszerről.
Ezért én most inkább a fejlesztés menetére és tapasztalataira fektetném a hangsúlyt. A 10.04-es az első olyan Ubuntu kiadás, amit ha úgy vesszük, a fejlesztés korai szakaszától kezdve napi szinten élesben használtam, „hátha nem lesz semmi nagyobb baj” elgondolással.
A teszt hardver egy IBM Thinkpad R52-es volt ATI x300 VGA-val, 1 GB RAM-mal, Intel Centrino (2,2 Ghz) processzorral és szintén Intel, PRO/Wireless WLAN-nal.
Az teszt célja a fejlesztői verziók „megbízhatóságának” felmérése volt. Ez így egy kicsit furán hangzik, ugyanis pont azért fejlesztői verzió, mert nincs kész, de pont ezért volt izgalmas a dolog.
A tárgyra térve, az első hetekben nem nagyon történt semmi izgalmas. A csomagok frissültek a Debian testinges verziójukra, de ezen kívül, az Ubuntu Fejlesztői Találkozóig (UDS – Ubuntu Developer Summit) túl nagy változást nem nagyon lehetett észrevenni a rendszerben, szóval a fejlesztés igen korai szakaszában volt egy nagyon friss Karmic-unk.
Aztán, november 20-a után elkezdett a helyzet egyre izgalmasabb lenni. Valahol az alpha 2 körül az aptitude egy glibc változás miatt feldobta a talpát, ami azért érdekesebb a többieknél, mert nagyon elhúzódott a javítása, kb. a Beta-ig.
Szinte naponta jelentek meg frissítések, új képességek a rendszer minden egyes porcikájához. Minden egyes Grub frissítést egy adag imádsággal készítettem elő, aminek megvolt a hatása, ugyanis ez legalább nem csúszott el sosem.
Maga a napról-napra frissítés pár kivételtől eltekintve eseménytelen volt. A legtöbb rendszer komponens a frissítés után rendesen működött, legfeljebb kért egy rendszer újraindítást. Fontos, hogy a legtöbb. :)
Voltak azonban izgalmas pillanatok is. Az egyik ilyen körülbelül a fejlesztési ciklus felénél történt, amikor a 2.6.32-20-as névre hallgató kernel nem volt hajlandó elindulni, segfaulttal leállt. A hibának nem néztem utána, valószínű, hogy homok csúszott a Playmouth és a kernel közzé. Ez nem is lett volna nagyobb probléma, ha a – szintén fejlesztői – Grub hajlandó lett volna kiengedni a rendszerindító menübe, de ez esetben nem igazán hatotta meg az, hogy ráfeküdtem indításkor az Esc billentyűre. Ez az egyetlen egy eset volt, amikor elő kellett vennem a Karmic CD-t, mert sehogy sem tudtam bejutni a rendszerbe. Egy kis Grub módosítás után, szépen elindult a -19-es kernel, én pedig boldog voltam. A következő frissítés megoldotta a problémát.
Nem hiába említettem meg a Wifit a specifikációknál, ugyanis ha nincs Wifi, akkor semmi sincs. Az esetek nagy részében sikerült életben tartani, kivéve egy esetet, amikor folyamatosan ledobott a vezeték nélküli hálózatról a hálózatkezelő „firmware” hibával. Tény, hogy szinte gyári dátumú BIOS és EC van a gépben, de csak a frissítések miatt nem rakok fel rá Windows-t és túrom le az eddigi környezetem. Visszatérve a Wifihez, a hálózatkezelőben beállítottam a DHCP helyett a stabil IP címet, és nem automatikusan észleltettem vele, hanem megmondtam a hálózat adatait, így már stabil(abb) lett a kapcsolat.
A másik probléma a rendszer túlmelegedése volt, bár ez nem Ubuntu specifikus, mégis most jött elő. A probléma forrása az volt, hogy hiába emelkedett a CPU hőmérséklete 80-90 fok fölé, a ventilátorok nem kapcsoltak maximális sebességre, így időnként a kernel lekapcsolta a rendszert. Ezt a problémát, csak külső segédprogrammal a ThinkPad Fan Control-lal tudtam megoldani. Bár már nem szükséges, a mai napig fent van, biztos ami biztos.
Ami viszont rosszabb lett a kész verzióban, az a gWibber. Ez az alkalmazás egy szemét. Hihetetlen érzékkel képes felfalni az összes CPU időt, ha kommunikál a szerverekkel, ha nem. Ez azért furcsa, mert nem volt mindig ilyen, félúton még jó volt. Valami elcsúszhatott azóta.
Összességében, visszatekintve az elmúlt fél évnyi fejlesztési időre, azt kell mondanom, ha valaki nem illetődik meg egy kis terminálban való rendszer piszkálástól, illetve olyan szerencséje van mint nekem, hogy jól támogatottak a hardverei, akkor a hamarosan induló Maverick Meerkat fejlesztését nyugodtan követheti már a harcvonalból. Természetesen hibát jelenteni ez esetben is kötelező. :)