szubjektíven

Szubjektíven Charmed szerint: Atril dokumentum-megjelenítő

Ezúttal egy „hagyományos” szubjektívennel jelentkezünk: az Atril testreszabását fogom bemutatni.

Mikor Ubuntu 12.04-ről 14.04-re próbáltam váltani, többek között azzal is szembesültem, hogy az Evince nagyon szépen leépült. Először csak azt hittem, nincs megjelenítve az ikonsor, aztán kiderült, hogy nincs mit megjeleníteni... És mivel GTK3-ra portoláskor a Gnome fejlesztők úgy, ahogy van dobták az eszköztárat és a testre szabható ikonsort, alternatívát kellett keresni.

Szubjektíven Charmed szerint: Ubuntus telefon és kávézóasztal

Ubuntu logó
A két héttel ezelőtti Az Ubuntu térnyerése című szubjektívenem után most ismét erről a témáról írok néhány gondolatot. Ezúttal okos hűtő és drón helyett telefonról és kávézóasztalról lesz szó.
Nem elírás, valóban kávézóasztal.

Szubjektíven Charmed szerint: Az Ubuntu térnyerése

Ubuntu logó
Az elmúlt hetekben két érdekes hír is napvilágot látott arról, hogy az Ubuntu az asztali gépeken és a szervereken kívül újabb területeket hódít meg. Ez a két meghódított eszköz nem más, mint a hűtő és a drón. Bizony-bizony. Ubuntus okos hűtő és drón.

Szubjektíven Lacyc3 szerint: LibreOffice és az időtállóság

Nagyjából egy hónapja jött szembe velem egy elég koros gép, amit a víruskereső adatbázisának tanulsága szerint 2008 októbere óta be sem kapcsoltak. A gép a szokásos dolgokat tudja, 512 MB RAM, NetBrust Pentium IV, Mercury alaplap, Acorp ház, 20 GB-os merevlemez.

Kívülről is elég ódivatúnak tűnt, így kíváncsiságból bekapcsoltam, hogy hátha találok rajta egy Windows 98-at, ezer éves, manapság már retro kategóriás alkalmazásokkal és Prehistoric 2-vel nosztalgiázok egy sort.

Szubjektíven Charmed szerint: Xubuntu Core

Xubuntu Logo
A mai szubjektívennel eléggé naprakész leszek, ugyanis a tegnap megjelent Xubuntu Core-ról ejtek néhány szót.

Ahogy a tegnapi híremben is említettem, ez egy lecsupaszított Xubuntu. Olyan szinten lecsupaszított, hogy se böngészőt, se médialejátszót, se irodai csomagot, sem efféléket nem tartalmaz. Sőt, még az xfce4 metacsomag sincsen feltelepítve alapértelmezetten.

Szubjektíven Charmed szerint: oStorybook

oStorybook logó
Évekkel ezelőtt, mikor könyvet kezdtem írni, olyan programokat kerestem, amik megkönnyíthetik ezt a folyamatot, kiválthatják a cetlik tömkelegét, az „azt hittem, felírtam” és hasonló jelenségeket. Így találtam rá a Storybook nevű svájci szabad szoftverre, ami épp ilyesmire lett kitalálva: jegyzetelésre, szereplők és helyszínek felvételére, kronológia tervezésre stb. A program a felvett adatokból képes grafikonokat is készíteni. Például, hogy melyik helyszínen mikor hányan vannak.

Szubjektíven Lacyc3 szerint: Így néz ki egy Acer H5350 projektor belülről

Két hete volt szerencsém szétszedni egy Acer H5350 projektort, így ez alkalommal spórolhatok a gépeléssel. :) Sajnos nem a szubjektíven kedvéért bontottam szét (össze is sikerült rakni), ezért csak két kép lett, mindenesetre jó szórakozást hozzájuk! :)