Ez alkalommal nem a Hogyan szerkesszünk szöveget? sorozat újabb részével jelentkezek, hanem egy disztrós cikkel. Kell egy kis változatosság elven.

Ahogy egy régebbi cikkemben már említettem (itt), nem most próbálkoztam először a Sabayonnal. Ám akkoriban nem tett rám túl nagy benyomást. És ezen a poénosnak szánt rendszerüzenetek se segítettek, sőt. De erről még később. Most inkább kezdjük az elejéről:

Így utólag azt hiszem, tudom, miért nem hagytam magamnak elég időt a Sabayon megismerésére, vagy fordítva, a Sabayonnak a bizonyításra. Ugyan nem történelmi távlatokban van a legutóbbi disztribúciókeresős időszakom, azóta mégiscsak eltelt annyi idő, hogy érdemben megváltozzanak az elvárásaim. Ismét. Amiben nem vagyok biztos, hogy ez egy fejlődésből eredő igényváltozás vagy csupán a határozatlanságom eredménye. Ám jelenleg mindegy is, elkalandoztam kicsit, mivel az előbb azt próbáltam megindokolni, múltkor miért végződött a Sabayon-történet nagyon röviden.

Úgy érzem azért, mert igazából nem is akartam elhagyni a nyugodt, egész jól ismert dpkg-s világot. Az Ubuntu „kinövése” ugyan hirtelen felindulásból nagy disztróhalmozós és gyökerestől felforgatós légkört teremtett, minden bizonnyal csak a hangulat hevében történt például a Sabayon kipróbálása egy „miért is ne?” elven, mindenféle komolyabb elhatározás nélkül. Ám legyünk reálisak, és lássuk be, hogy kitörni a megszokott környezetből és valami teljesen újat elkezdeni jelentős akaraterőt igényel. Az meg elhatározás nélkül nincs. Ami meg ugye nem volt. Így esett, hogy az első félig-meddig mondvacsinált okkal („Velem így ne kommunikáljon egy rendszer!”) kukáztam, holott még semmit mást nem tudtam a rendszerről.

A sok disztró rövid életű kipróbálása után végül a Xubuntu Core-nál kötöttem ki, ami sokat segített nekem. Az Ubuntunál ugyan jóval nagyobb mozgásteret enged, ám azok az áldott, átkozott függőségek néha útban vannak, és problémát okoznak.

Engedtessék meg nekem egy kitérő ezzel kapcsolatban: A Xubuntu Xfce asztali környezetet használ, ami a Thunar fájlkezelőt szállítja alapértelmezetten. Ám nekem nem tetszett, így feltettem a Nemo nevű Nautilus forkot, ami pedig a Cinnamon asztali környezet alapértelmezett fájlkezelője. Gondolom, mondanom sem kell, hogy a Nemo nem egyedül érkezett, hanem némi Cinnamonos támogatással (értsd: cinnamon csomagokkal), amelyeknek szükségességét ugyan megkérdőjeleztem, de beletörődtem. Bajom nincs belőle, ha fent vannak. Ha kell a Nemónak, hát kell.

A következő jelenség akkor ütötte fel a fejét, amikor fogtam magam, és a Nemot állítottam alapértelmezett fájlkezelővé. Innentől kezdve az Xfce Beállításkezelő → Asztalok útvonalon beállítható háttérkép hatástalan lett, ugyanis csak és kizárólag Thunarral működik. Beletörődtem, elvégre dconfból megoldható a dolog (ahogy írtam is), kényelmetlen, de kivitelezhető.

Aztán a Firefox néha elkezdett úgy dönteni, hogy ő bizony nem a Nemot fogja használni, hanem a Thunart. Nem értettem az okát, mivel minden lehetséges helyen átállítottam a preferenciát. Megelégeltem a dolgot, és úgy döntöttem, megszabadulok a Thunartól, hiszen úgysem kell nekem. És ekkor jött a felismerés, miért is van fent ennek ellenére, és ekkor nyílt meg az út újra a Sabayon előtt.

Tudniillik a felső panelemen lévő Helyek pluginnak függősége a Thunar. És nem, az újrafordítás nem oldja meg a gondot, mert a fájlkezelő fordítási időben sem változtatható meg. Azaz nekem nem sikerült. Ekkor merült fel bennem a kérdés, hogy egy Helyek plugin, ami gyakorlatilag könyvtárakat nyit meg, miért is van hozzádrótozva az asztali környezet alapértelmezett fájlkezelőjéhez? Röviden, azért, mert így egyszerűbb megírni, tesztelni és karbantartani, mintha hat másik fájlkezelővel is el kellene játszani ugyanezt. Arról nem is beszélve, hogy akkor hamarosan felmerülne az igény egy hetedik fájlkezelővel történő összeházasításra is. Tehát az okok prózaian egyszerűek, érhetőek, de engem nem vigasztalnak. Én nem Cinnamont akarok használni Nemóval, nem is Xfce-t Thunarral, hanem Xfce-t Nemoval.

Panaszáradatomat hallgatva és megelégelve Lacyc3 felhozta szokásos témáját, ami a „használj normális, KISS-elvű disztrót” ajánlás. Tudni kell, hogy ez alatt tulajdonképpen a Gentoo-t érti.

Nos, jelenleg elképzelhetetlennek tartom, hogy valaha nem bináris disztrót fogok használni, de már kezdem megérteni a „legós” disztribúciók létjogosultságát. Lacyc3 nagy örömére.
Így került újra képbe a Sabayon, ami egy Gentoo-n alapuló, ám bináris disztró, és ráadásul elérhető Xfce-s ISO-ja is. Főnyereménynek tűnhet, kár, hogy Ubuntu származékokon kívül az életben nem használtam semmit néhány hónapnál tovább. No nem baj, most kitartóbb leszek!

Jöhetett tehát az ISO letöltés, majd a VirtualBox izzítás, és nosza.
A telepítő grafikai bugokat is szállított az Xfce-s Sabayonon kívül, ezért kissé megorroltam rá. Főleg, hogy nem tudhattam, mikor ér véget a telepítés. Noha toppal nézelődtem, és kellően lecsendesült időben indítottam csak újra, az újraindítás utáni rendszerfrissítés eredménye alapján Lacyc3 szerint mégsem végzett a telepítéssel, amikor azt hittem. Nos, rendben. De ha már újra kell telepíteni, frissítettem VirtualBoxot is, mivel az 5.0-s verzióval (Lacyc3 tapasztalatai alapján), már nincsen GUI-s probléma.

Első benyomások

Amíg újratelepül a Sabayon, beszámolok az első benyomásaimról.

Tetszett, hogy mindenféle hókusz-pókusz nélkül, automatikusan sikerült a Sabayonnak teljes képernyővel és normális felbontással elindulnia. Más disztrók ehhez VirtualBox integrációs szolgálatatások felkínlódását igényelik. Mert amelyik disztrónál nem kell kínlódni, ott amúgy megy szépen, ahol meg nem megy, ott tuti, hogy ezzel van gond, vagyis jöhet a szenvedés.

Tehát kapott egy piros pontot a fentiekre, egy másikat pedig a normálisan felépített telepítőre. Utána jöhetett a fekete pont a grafikai hiba miatt, majd még egy a frissítés utáni gondokért (ami mondjuk lehet a korán megszakított telepítés hibája).

Ezeket félretéve viszont elkezdtem ismerkedni a rendszerrel. Rengeteg alkalmazást tartalmaz alaptelepítésben, talán túl sokat is. Főleg, hogy számomra a Gentoo alapok miatti csomagok jelenleg még idegennek hatnak. És nem, nem parancssorból kellett feltúrnom, hogy mi van telepítve, mivel a Sabayon szállít egy Rigo nevű „application browsert” is. Nem túl szimpatikus, de jelenleg sokkal használhatóbb, mintha mindenféle wikizett parancsokkal próbálnék zsonglőrködni. Lehet, hogy a Rigo, hm, egyszerűsége szándékos, és a Gentoo-s útra terelést próbálja felgyorsítani. :)

Fura számomra az is, hogy minden programból a legfrissebb stabil verzió áll rendelkezése. Megszoktam, hogy Ubuntun idő kell, mire lejutnak a legfrissebb programok.

Miután kicsit játszottam a Rigoval, megpróbáltam, amiért végső soron felkerült a Sabayon: szimulálni a Xubuntus esetet az Xfce vs. Nemo vs. Helyek plugin ügyben.

Jelentem, a Thunar eltávolítása és a Nemo feltelepítése semmiféle problémával nem járt. A Helyek plugin csodásan teszi a dolgát, ahogy Xubuntun is tenni kéne, ha nem lenne fájlkezelőfinnyás. Egyedül azt kell megoldani az Xfce-Nemo ügyben, hogy azt a fránya háttérképet be lehessen állítani, de lássuk be, ez nem életbe vágó.

Ugyan újbóli találkozásom időtartama a Sabayonnal ezidáig még csak órákban mérhető, igyekszem sokkal nyitottabb és kitartóbb lenni. Nem várhatom el egy más elveket követő disztribúciótól, hogy úgy viselkedjen, ahogy egy másik, amit már kiismertem. Az új disztró igenis újbóli tanulást jelent. És ha a Xubuntun fennálló problémáimat ezen a rendszeren elháríthatom, megoldhatom, nem leszek szívbajos, hogy egy idő után váltsak rá. Addig ugyan még a Sabayonnak is produkálnia kell ezt-azt, nekem is rengeteget kell tanulnom, de ha Lacyc3-on múlik, a legalább részleges váltás Xubunturól már csak idő kérdése.

Újratelepítés után, avagy csapó kettő

A hiba minden bizonnyal nálam van, ugyanis a VirtualBox 5 sem oldotta meg a grafikus telepítő hibáját. Lacyc3-nál nyilván gond nélkül ment. Ezután nekiálltam végigpróbálni a boot menü lehetőségeit. A Safe mode sem hozott változást, konzolnál a „QXcbConnection: Could not connect to display” nagyon kedves üzenetet kaptam, míg az Installation lehetőséget választva egy Fluxbox indult, amiből a sudo installer parancs hatására a már ismert grafikus telepítő indult el, ám immár hibátlanul.

És ez egészen addig így is maradt, amíg a telepítést el nem indítottam. Utána ugyanis pontosan az a kép fogadott, mint a LiveCD-s telepítésnél:

Még szerencse, hogy a telepítő terminálból indult, így legalább ott nyomon tudtam követni a történéseket. Hát, a telepítő mindenesetre nem lopta be magát a szívembe.

A telepítés és az újraindulás után a már ismert Rigót indítottam el, hogy telepítsem a frissítéseket. Elég, hm, közönséges módon társalog. Például: „Jelenleg nincs elérhető frissítés, király!”, „There is 1 update. Mi a teendő? Frissítés/Mutat/Mellőz/Komolyan, haladjunk!”, „There are 2 notices from repositories. It is extremely important to always read them. Had lássam/Hagyjál békén/Bezár”, „Fontos cucc”, „Keményen dolgozik”, „Rendszer Frissítés elkezdődött, most elmehetsz kávészünetre”, „There is 1 configuration fájl update. It is extremely important to update this configuration files before rebooting the System. Had lássam/Boldogon ignorálom”.

A lassú frissítés mellett ezek az üzenetek komolyan lefárasztottak. Sőt, zavartak. Holtversenyben a lassúságával. Értem én, hogy 84 frissítés meg minden, de ez már szemtelenül sok idő... Jelenleg nincs türelmem kivárni. Ennyit a most kitartóbb leszek című történetről… Egyszer majd talán frissül, és fel tudom rakni a számomra szükséges programokat kipróbálás céljából. Ha említésre méltó eredménye lesz a dolognak, majd beszámolok róla.