megjelent

Debian 8.4 és Debian 7.10

Debian logó
Elérhető lett a stabil Debian 8 (Jessie) negyedik frissítőcsomagja a 8.4. A Debian 8.4 nem egy új verziója a Debian 8-nak, csupán frissítéseket tartalmaz.
A frissítéseket a tárolókon keresztül lehet telepíteni. Az új telepítő CD-k és DVD-k a szokott helyen lesznek elérhetőek.
A bejelentés itt olvasható.
Ezzel egy időben a Debian 7.10 is megjelent. Ennek bejelentése itt olvasható.

Megjelent a Linux 4.6-rc2

Tux
Linus Torvalds bejelentette a Linux 4.6 második kiadásra jelölt változatát.

„Mint azt mindannyian tudjátok, a csengő szól. Újabb hét, újabb rc. Azt mondanám, hogy a dolgok kifejezetten normálisak pillanatnyilag: az rc2 nem egy nagy rc, de ez egy ideje már igaz (az rc3 nagyobb szokott lenni, valószínűleg azért, mert idő kell az embereknek, míg észreveszik a jelentkező problémákat).

Megjelent a Linux 4.6-rc1

Tux
Linus Torvalds bejelentette a Linux 4.6 első kiadásra jelölt változatát.

„Korán zárom ma a beolvasztási időszakot, egyrészt mert elutazok, másrészt mert ez volt az eddigi egyik leghosszabb időszak, ezért ha valaki azt tervezi, hogy az utolsó pillanatban próbál bármilyen új képességet beküldeni, nos, arról nem akarok hallani.

Megjelent a Fedora 24 Alpha

Fedora logó
Néhány napja Dennis Gilmore bejelentette a Fedora 24 alfát. Minden megfelelően halad, így az ütemterv szerinti júniusi végleges kiadás valószínű.

Az alfa kiadás már a Fedora 24 minden képességét tartalmazza, méghozzá olyan stabilitással, hogy bárki tesztheti. Ez a tesztelés segíti a hibák azonosítását és javítását, ami után kiadásra kerülhet a teljes kódbázisú béta verzió, amely nagyon hasonló a végleges verzióhoz.

Megjelent az Xenial Xerus Final Beta

Ubuntu logó
Bejelentették az Ubuntu soron következő, 16.04 LTS verziójának utolsó béta kiadását.