Megjelent a Yakkety Yak alpha 1

Ubuntu logó
Az Ubuntu kiadás csapata nevében Marin Wimpress és Simon Quigley bejelentette az Ubuntu 16.10 Yakkety Yak alpha 1-es kiadását.

„Nem szeretném, hogy bolonddá tegyen a pénz, ugyanakkor sokat szeretnék keresni belőle, hogy elmehessek Külső-Mongóliába. Yakot akarok fejni. Vagy csak üldögélni egy tehén mellett.” – Dave Matthews

Megjelent a Yakkety Yak (mely 16.10 lesz) első alpha kiadása. Lubuntu, Ubuntu Mate és Ubuntu Kylin változatokhoz elérhető a letölthető lemezkép. (Ubuntuból daily ISO-k állnak rendelkezésre.)

A Yakkety Yak előzetes kiadásainak használata nem javasolt azoknak, akiknek stabil rendszerre van szükségük, illetve azoknak sem, akik nem tudnak megbirkózni az időnként vagy akár rendszeresen előforduló problémákkal. Ugyanakkor kifejezetten ajánlott az Ubuntu változatok fejlesztőinek és azoknak, akik szeretnének segíteni a tesztelésben, hibák keresésében, javításában és ezen kiadás elkészítésében.

Az alpha 1 számos olyan frissítést tartalmaz, mely készen áll a szélesebb körű tesztelésre. Mivel ez egy igen korai állapot, így érdemes felkészülni a hibákra.

Habár az alpha 1 lemezképek a kiadási megjegyzésekben említett problémákon kívül működnek és teszteltek, az Ubuntu fejlesztők folyamatosan javítják a Yakkety Yak kiadást. Amennyiben azonosításra kerül egy hiba az alpha 1 telepítőben, de egy újabb daily lemezkép megjelenik, akkor ellenőrizd, hogy az újabb lemezképben is jelen van-e a hiba. Még azelőtt ellenőrizd, mielőtt jelentenéd a hibát a Launchpaden. Régi lemezképekben lévő, már javításra került hibák újrajelentésével vesztegeted a saját és a fejlesztők értékes idejét, akik azzal vannak elfoglalva, hogy a 16.10 az eddigi legjobb Ubuntu kiadás legyen. Hibák jelentése előtt minden esetben bizonyosodj meg arról, hogy minden frissítés telepítve van-e a gépedre.

A Lubuntu 16.10 alpha 1 kiadási megjegyzése itt olvasható, az ISO pedig innen tölthető le.
Az Ubuntu MATE 16.10 alpha 1 kiadási megjegyzése itt olvasható, az ISO pedig innen tölthető le.
Az Ubuntu Kylin 16.10 alpha 1 kiadási megjegyzése itt olvasható, az ISO pedig innen tölthető le.

Az Ubuntu 16.10 daily lemezképek innen érhetőek el.

Nem minden Ubuntu változat gondolkozik a stabil kiadások közti tesztelésre szánt verziók megjelentetésében (természetesen a napi lemezképeken felül):

  • Xubuntu: Nem lesz sok release közti kiadás, az első tesztelésre szánt lemezkép az a Final Béta lesz.
  • Kubuntu: Csak béta lesz belőle, alpha nem.
  • Ubuntu Studio: talán lesz alpha 2 és béta 1, ami biztos az a Final Béta.
  • Ubuntu MATE: Alpha 2, Beta 1 és Final beta.
  • Ubuntu Gnome: Alpha 2 vagy Beta 1 a beérkező 3.20-as Gnome komponensektől függően.