Én az Y generációhoz tartozó informatikus vagyok, aki könyveket ír és blogol. Demográfiai szempontból én egy keményvonalas közösségi háló felhasználó kellene, hogy legyek, de mégsem ez a helyzet. Ugyanis sosem regisztráltam ilyen oldalakra.
Emiatt jelenleg kívülállónak számítok, de úgy gondolom, az embereknek a példámat követve abba kellene hagyniuk ezen közösségi szolgáltatások használatát. Több probléma is van ezekkel az oldalakkal, kezdve a privát élet átalakulásával, egészen a kulturális élet elsekélyesedéséig, de nekem egy ezeknél sokkal gyakorlatiasabb érvem van: Azért kellene kilépned a közösségi oldalakról, mert azok káros hatással lehetnek a karrieredre.
Ez a kijelentés természetesen szembemegy azzal, amit jelenleg gondolunk közösségi média szerepéről a szakmai szférában. Azt mondtuk, fontos, hogy legyen egy, a közösségi médiában jól ismert márkád, amellyel olyan lehetőségekhez férhetsz hozzá, melyeket másképp elszalasztanál. Továbbá a közösségi média használatával színesebb lehet a kapcsolati hálód, mellyel egyszerűbb a karriered fejlesztése. Sokan a generációmból attól tartanak, hogy ha nem lennének jelen a közösségi médiában, akkor láthatatlanok lennének a munkaerőpiacon.
A legutóbbi New York Magazine értekezésbe Andrew Sullivan visszaemlékezett azokra az időkre, amikor kötelezve érezte magát arra, hogy legalább fél óránként frissítse a blogját. Úgy néz ki, hogy mindenki, akinek Facebook regisztrációja és okostelefonja van, késztetést érez arra, hogy a saját stresszes, egyszemélyes médiaügynökségét futtassa. Ahogy Andrew írta: „az egyszerűen elképzelhetetlen sebességű szakmai bloggolás ma már mindenkinél alapvető”.
Úgy gondolom, ez a viselkedés elhibázott. A kapitalista gazdaságban, a piacon azok a dolgok érnek többet, melyek ritkák és értékesek. A közösségi média használata határozottan nem ritka vagy értékes. Bármely 16 éves egy okostelefonnal „feltalálhat” egy hashtaget vagy reposztolhat egy víruscikket. Az ötlet, miszerint ha elég részt vállalsz ezekben az alacsony értékkel bíró folyamatokban, akkor valahogy az egész majd valami nagy értékű dolgot fog képviselni a karrieredben, valójában ugyanaz a megkérdőjelezhető aranycsinálós módszer, mint a kígyóolaj átverés vagy épp a rábeszélő sablonszövegek az üzleti életben.
A szakmai sikert nehéz, de nem bonyolult elérni. A teljesítmény és a siker alapja általában kivétel nélkül az, hogy folyamatosan fejleszted a szakmai jártasságod, majd azt olyan dolgokra használod, melyek fontosak az embereknek. Ezt a filozófiát valószínűleg a legjobban Steve Martin összegezte, mikor ezt mondta a feltörekvő humoristáknak: „Légy olyan jó, hogy ne hagyhassanak figyelmen kívül.” Ha így teszel, a munka többi része már elvégzi saját magát, függetlenül Instagram követőid számától.
Általános válasz az én közösségi médiával kapcsolatos szkepticizmusomra, hogy ezeknek a szolgáltatásoknak a használata „nem árthat”. Amellett, hogy fejleszted a jártasságod és olyan dolgokat teszel, melyek értékesek, miért ne mutasd meg magadat a lehetőségeknek és azoknak a kapcsolatoknak, melyeket a közösségi média generál? Két ellenvetésem is van, ha ezen a vonalon gondolkodunk:
Először is, az érdekes lehetőségek és hasznos ismertségek nem olyan ritkák, mint azt a közösségi média hívei szeretnék elhitetni. A szakmai életemben például, ahogy elkezdtem fejleszteni magamat mint tudós és mint író, egyre több és több érdekes lehetőséget kaptam. Többet, mint amennyit kezelni tudok. Jelenleg be van állítva egy szűrő a weboldalamra, amelynek célja a bejövő ajánlások és bemutatkozások csökkentése, nem pedig növelése.
A szakmailag sikeres emberek közt végzett kutatásom ugyanezt az élményt támasztja alá: ahogy egyre értékesebb leszel a piacon, úgy kezdenek a jó dolgok megtalálni. Csak hogy tisztázzuk: nem azt akarom ezzel mondani, hogy az új lehetőségek és ismertségek nem fontosak. Hanem azt, hogy nem kell ahhoz a közösségi média segítsége, hogy bemutasson ezeknek.
A második ellenvetésem arra irányul, hogy a közösségi média nem árthat. Gondolj arra, hogy egy egyre összetettebb gazdaságban egyre értékesebb lesz az, ha valami nehéz feladatra megszakítás nélkül tudsz koncentrálni. A közösségi média gyengíti ezt a képességet, mivel arra van tervezve, hogy függőséget okozzon. Minél többet használod úgy a közösségi médiát, ahogy az tervezve van, (azaz folyamatosan a munkaidődben), annál jobban megtanulja az agyad, hogyan sóvárogjon egy kis gyors stimuláns fröccsért az unalom leghalványabb jelénél.
Amint ez a Pavlovi reflex megszilárdul, sokkal nehezebbé válik a folyamatos koncentrációt igénylő, nehéz feladatokra történő odafigyelés. Az agyad egyszerűen nem fogja elviselni ezeket a hosszú időszakokat megerősítés nélkül. Valóban a közösségi média elutasítása részemről részben abból a félelemből jön, hogy ezek a szolgáltatások csökkentik a koncentrációs képességemet, azt a képességet, amelyből élek.
Az ötlet, hogy egy szolgáltatás olyan céllal jelenjen meg az életemben, mely tervezetten megosztja a figyelmemet, számomra legalább olyan ijesztő ötlet, mint a dohányzás lenne egy kitartó sportolónak. Számodra is ilyen ijesztőnek kellene lennie, ha komolyan veszed azt, hogy olyan dolgokat csinálsz, melyek számítanak.
Talán az én eddigi tárgyilagos ellenérveimnél fontosabb az, hogy általános nyugtalanságot érzek azzal a gondolatmenettel kapcsolatban, miszerint a közösségi média egy ártalmatlan segítője a karriered előremenetelében. A közösségi médiában lévő márkád ápolása igazából egy passzív hozzáállás a karrierbeli fejlődéshez. Elvonja az időt és a figyelmet az olyan termék munkálataitól, melyek valóban számítanak és melyekkel meggyőzheted a világot, hogy te számítasz. Ez utóbbi dolog csábító, főleg a generációm azon jó néhány tagjának, akiket felrázott ez az üzenet, ugyanakkor ez lehet végzetesen kontraproduktív is.
A legtöbb közösségi média jól leírható azzal, hogy egyszerű szórakoztató szolgáltatások összessége, melyek jelenleg felkapottak. Ezek a hálózatok szórakoztatóak, de csak becsapod magad, ha azt gondolod, hogy a Twitter üzenetek, posztok és lájkok az időtöltésed hasznos részei.
Ha komolyan gondolod, hogy szeretnél valamit adni a világnak, akkor kapcsold ki az okostelefonod, zárd be a böngésződ lapjait, gyűrd fel az ingujjad és irány dolgozni.
Ez a cikk egy fordítás. Az eredeti írás szerzője Cal Newport, a Georgetown egyetem, informatikatudomány professzora. Az angol verzió elolvasható itt.
Hozzászólások
Vitairat
Ne hanyagold a közösségi hálót, a karriered (is) múlhat rajta!
Vitairat a cikkhez
Én x generációs jogász vagyok, ha igaz. Jogásznak jogász vagyok, de én nem tudom ezeket a generációkat, és lusta vagyok utánanézni. Főleg azért nem érdekel, mert normális esetben a generációk egymásba nyúlnak, egymásba érnek. Egyrészt idősíkon, hiszen az egyik generáció "vége" nem választható el élesen a másik generáció "elejétől", így lehetnek nagyon x-es x generációsok, de már y-os x-ek, sőt, z-s y-ok és akár alfás z-k is. Másrészt az emberek eltérő szemléletűek, itt is különféle átfedések lehetnek. Ki tudja? ... Tehát: én még konzervatívabb lehetnék, mint a cikk írója, de nem teszem.
Sokáig nagyon is egyetértettem a cikk írójával, ma meg már ezt másképpen gondolom.
Én is írhatnék könyveket és blogolhatnék. A könyvírás, a naplóírás ma már informatikai tevékenység annyiban, hogy az informatikát, mint alkalmazott tudományt és alkalmazott technológiát, a könyvírás és a webnaplózás (blogolás) szolgálatába állítjuk. Vajon mi a különbség Anne Frank (bocsánat, ha tévesen írom) naplója és egy blog között? Az egyiket padláson írták rejtőzködve (a kislánynak minden oka megvolt rá), a másikat meleg szobában a gépről, nyilvánosan. De mind a kettőnek hasonló a célja.
A könyvírásra pedig már segédeszközeink is vannak például az ezen az oldalon is említett - ha jól emlékszem - O-Storybook szoftver személyében. Nem próbáltam ki, helyette libre office-t használok, az egyik dokumentum maga az írandó alkotás, a másik a hozzá készült jegyzet. :-)
A szerző kívülállónak tekinti magát és úgy gondolja, abba kell hagyni a közösségi hálók / oldalak használatát, mert károsak. Szerintem nem, de nagyon kell figyelni és meg kell tanulni értelmesen használni. Ez a kulcs!
Azt írja a szerző, hogy elsekélyesedhet a kulturális élet, a magánszféra. Ez igaz. Ha buta megosztásokat lájkolnak ész nélkül, ha figyelmetlenül olvasnak, ha pletykálkodnak, álhíreket terjesztenek, akkor így igaz, mind ez nagyon káros.
A magánszférára különös veszélyt jelentenek az ész nélkül megosztók, akik tippet adhatnak a betörőknek (most betörhetsz hozzám, mert a világ másik felén nyaralok). Ugyanígy, sérthetik az embereket emberi méltóságukban. Például azzal, hogy az illetővel történt bármilyen esemény után, melyet felkap a média, az újságírók a profiladatokból vélt vagy valótlan információk özönét tehetik közzé, ezzel is lejáratva az illetőt, emberi méltóságában sérthetik a felnövekvő kisgyermeket, aki fiatal felnőttként szembesül azzal, hogy ki milyen képet, videót osztott meg róla felelőtlenül. Végül: súlyosan káros az internetes zaklatás, lejáratás. Nem elég, ha egy gyereket az iskolában zaklatnak, folytatják az iskolán kívül is. Nem elég, hogy megtörténik egy esemény, pl. verekedés, arról ma már készülhet videofelvétel, amit azonnal fel lehet valahová tölteni. Nem elég, hogy élve az életet, az ember viharos időszakokat él át (például: szakítás), az ellenségeskedő felek az interneten bosszulják meg vélt vagy valós sérelmeiket (lásd: bosszúpornó, lejáratás stb.). Nem elég, hogy egyesek pedofil hajlamaikat kiélik, a gyermekpornográf-felvételek közzétételével további bűncselekményeket követnek el. Ezekre és számos problémára a jognak védelmező választ kell adnia.
Mind ezek ellenére azonban én elutasítom a teljes bezárkózást. Én is utáltam a közösségi oldalakat a fent írt jelenségek miatt. Ezért elhatároztam, hogy én ezeket a közösségi oldalakat értelmesen, arra a célra szeretném használni, amire valók.
Például: bejegyzéseimben kultúrát terjesztek. A magánéletemben tudatosan törekszem arra, hogy ne mások és ne a facebook vagy más közösségi oldal uralja az életemet, hanem én magam. A facebook üzenet ugyanúgy meg tud várni, mint a nem fogadott hívás, az e-mail vagy bármi más. Nincs különbség, csak más a technológia és más a megjelenési forma. És nem kell azonnal mindent lájkolni, mindenhez felszínesen, értelmetlenül hozzászólni!
Itt az első probléma, amire értelmes választ kell adni. A szerző szerint a nemzedékébe tartozók attól félnek, hogy ha nem lennének jelen a közösségi médiában, akkor láthatatlanok lennének a munkaerőpiacon. Tényleg? Tényleg! Aki nincs fent közösségi oldalon, az kimarad, lemarad, digitális halott. Az a nagy szerencséje, hogy e tetszhalálból feléleszthető. Igen. Én sem szerettem, de már tíz éve felfogtam ennek hasznát, és rajta voltam az iwiwen is. Vakon képernyőolvasóval nagyon nehezen lehet boldogulni, de mégis kell ez a fajta jelenlét.
Ez nem jelenti azt, hogy állandóan a közösségi oldalon kell zizegni, mert annak nincs semmi értelme. Egy régi magyar közmondással élve. sok beszédnek sok az alja. Én sem osztom meg jogászként fél óránként, mit csinálok. Nem is tehetem, mert a titoktartás hallgatásra kötelez, ráadásul nem is érek rá ilyesmire. Tehát egyetértek a szerzővel, hogy ez a jelenség nagyon káros és vissza kell szorítani. Egyetértek az indokaival, az érveivel. Egyetértek azzal is, hogy a meddő információ nem fog valódi, kiemelkedő értéket teremteni (olcsó húsnak híg a leve). Teljesen egyetértek a szerzővel abban, hogy a szakmai jártasság alapja ... a .. kitartó munka. (hamar munka ritkán jó. / [ugyanakkor] a jó bornak nem kell cégér.)
Azzal is egyetértek, hogy számos más, akár sokkal hatékonyabb csatorna is van a közösségi oldalaknál. De mindenkinek magának kell kiválasztania, melyik megnyilvánulási csatorna a leghatékonyabb a számára. Egy politikusnak lételeme a twitter, egy orvosnak viszont erre sokkal kevésbé és más célokra van szüksége.
A másik kérdéssel is érdemes foglalkozni, hogy a közösségi média árthat-e. Igen, árthat. Fentebb már rengeteg ártalomról írtam. Valóban elvonhatja a munkától az időt. Ugyanakkor ez nem a közösségi oldal hibája, hanem többeké együttesen. Elsősorban a dolgozóé, aki nem tudja felfogni, hogy a munka az munka, a magánélet pedig magánélet. A közösségi oldalakon való időtöltés általában nem munkahelyi feladat, így ugyanolyan elbírálás alá kell esnie, mint a munkahelyen kívüli csavargásnak, munkahelyi mulasztásnak. A dolgozónak tudnia kell, hogy a munka az munka. A baj nyilván az, hogy egy rejtett chatelés sokkal nehezebben észlelhető és ellenőrizhető, mint egy munkahelyen kívüli tevékenység. Ugyanakkor állítólag hatékonyabb is lehet a munkavégzés, ha kontrollált körülmények között megengedjük a dolgozónak, hogy használja a közösségi hálót. Ilyen lehet például a munkaközi szünet, pl. ebédidőben. Az újságolvasást is lehetne károsnak minősíteni ugyanezen az alapon. Ki kel alakítani azokat a mechanizmusokat, amikor, ahol, ahogyan közösségi tevékenységeket lehet végezni a munkahelyen, a kocsiban, vagy bárhol máshol, ahol ez veszélyes, hátrányos vagy káros.
Valóban, a közösségi média függőséget is okozhat. Ez is káros, hátrányos, és a közösségi médiának és azok hirdetőinek és hozzá kapcsolódóknak jelent jót, például anyagi bevételt. De számos más esetben óva intettek minket a függőségektől (internet, tévé, közösségi média stb.), mégsem lett az emberek jelentős hányada függő. Amikor még éjjel olcsó volt a telefon, éjjel lógtunk a neten. Mindenki a függőségtől félt. Amióta a net úgy áll rendelkezésre, mint az ivóvíz, akkor és annyit használunk belőle, amennyire szükségünk van. A vizet sem folyatjuk állandóan csak azért, mert jön a csapból. Ennek a folyamatnak a közösségi médiában is le kell játszódnia, az emberek természetes közegévé kell válnia, és akkor nagyon keveseknek fog függőséget okozni. Az egészséges személyiségnek természetes lesz, a függők pedig majd valamilyen pszichológiai segítségben részesülhetnek. Egyetértek a szerzővel abban is, hogy a közösségi média függősége a munkahelyi nehéz feladat halogatásának legjobb eszköze. Erre viszont munkáltatói oldalon kell megoldást találni, például a szorosabb határidőkkel és a kemény, de emberséges ellenőrzéssel. Ha valaki önfoglalkoztató (pl. egyéni vállalkozó), előbb-utóbb ráfázik, és saját maga kárán fogja megtanulni a keserű leckét.
Ugyanakkor nem egészen értek egyet a szerzővel a közösségi média és a karrier összefüggése kapcsán. A közösségi médiát meg kell tanulni tudatosan használni, hogy építeni lehessen vele a karriert. A közösségi médiában meg kell mutatni magunkat, hogy milyen emberek vagyunk, mit értünk el eddig, mit szeretnénk elérni stb. Ne mszabad elfelejtenünk, hogy a közösségi média is csak egy eszköz, csak egy csatorna.
Ahogy egy megbízható embernél fontos, hogy azért legyen némi pénze, öltözzön szépen, írjon szép tollal, legyen jó telefonja, járjon jó autóval, ugyanígy, az is lehet elvárás egy modern embertől, hogy legyen egy arányos, kiegyensúlyozott, megbízható közösségi profilja.
Végezetül: a telefont, fogadóórákat stb. is pontosan olyan szemléletben kell igazgatni, ahogyan a közösségi médiát. Ha kell, hát legyen munkahelyi és magán simkártyánk, munkahelyi és magán fiókunk, automatizáljuk, ki mikor melyiken érhet el minket...
De egy valamit ne csinálj, kedves Szerző! Ne gyűrd fel az ingujjad, csak irány dolgozni, különben a kedves feleséged összeráncolja a homlokát, hogy mit tettél a szépen vasalt ingeddel. :-) Közben, amíg kivasalja, ülj le a gyerekeddel beszélgetni erről, hogy ne váljon a közösségi média áldozatává!
s.geri