Az openSUSE telepítése lépésről lépésre

OpenSUSE Tumbleweed illusztráció
Az oldalon eddig általában csak Ubuntu(-alapú) dolgokkal foglalkoztunk. Most igyekszem pótolni ezt a hiányosságot, és az Ubuntu, illetve az Ubuntu szerver telepítés után az openSUSE telepítését is bemutatom lépésről lépésre.

A verziókról

Az openSUSE-ból jelenleg kétféle verzió létezik. Az egyik a Tumbleweed, a másik pedig a Leap.

Mindkét verzió alapos tesztelésen esik át, mind automatizáltan, mind pedig közreműködők által. Ezért mindkét verzió tökéletesen megfelel rá, hogy asztali gépen, laptopon, szerveren vagy akár felhőben használható legyen.

Nézzük sorban!

Tumbleweed

Az openSUSE Tumbleweed egy gördülő kiadás (rolling release), ami azt jelenti, hogy minden szoftver mindig az elérhető legfrissebb. Emiatt a rendszer gyakran változik, ahogy a szabad és nyílt kódú projektek egyre újabb verziókat adnak ki a saját szoftvereikből.

Ennek megfelelően ezt a verziót a fejlesztőknek, az openSUSE közreműködőinek, illetve a Linux és szabad szoftver rajongók számára ajánlják.

Leap

Az openSUSE Leap egy hagyományos kiadás. Évente jelenik meg új verzió belőle biztonsági és stabilitási javításokkal. Normális esetben semmi nem indokolja, hogy a rendszerben bármilyen alapvető változás történjen a következő éves verzió megjelenése előtt. A Leap ugyanazt az általános alaprendszert (Common Base System) használja, mint a SUSE Linux Enterprise (SLE), tehát nagyobb architekturális változások nem várhatóak néhány évig, összhangban az SLE főverzióival (12, 13 stb.).

Ezt a verziót rendszergazdáknak, vállalati fejlesztőknek és asztali felhasználóknak ajánlják.

Ha nem vagy biztos benne, hogy melyiket válaszd, javasolt a Leap. Ha később meggondolnád magad, nagyon egyszerűen át tudsz állni róla a Tumbleweedre. Ehhez itt kaphatsz segítséget.

A telepítőkről

Fontos, hogy bármelyik lemezképre is esik a választásod, csak akkor használd, ha egyezik az ellenőrzőösszege a letöltési oldalon szereplővel. Ezek openSUSE esetén SHA256-osak, és a telepítési oldalakon fogod megtalálni őket minden lemezképnél külön-külön Checksum néven.

Letöltés és megnyitás után valami hasonlót kell látnod:

-----BEGIN PGP SIGNED MESSAGE-----
Hash: SHA256
 
d0ea3323805bd2899a01f39e3079743e3f2d52c497f528d481a828ad6b0a93bd  openSUSE-Tumbleweed-DVD-x86_64-Snapshot20181022-Media.iso
-----BEGIN PGP SIGNATURE-----
Version: GnuPG v1.0.7 (GNU/Linux)
 
iQEVAwUBW86HW7iLL9Q9vcKEAQhdCAgAtIg9crCrtoveFPhwFXRr8ITr3XG3SwAo
6KpoT63vJxzSiFqWGB7W1PZIOWMF8YS5CuGfPYILsp8wvsG3w/XhSB2huy0lCpWT
g7mNI3WK1kxmTBGx80+CJVyBHYP10AJ4qgf3qk8KJNJS257Hk62zWvpnONCUr67L
l2ToTgmDqEMRHd7pMdFK0xlDNc5I75GxdUSqVwOM30pSMZZmHd81rXjgfJFihDDK
soOewRulAHVjhC60mNZUZj57O0n7U3qrP3t//Oba44DLAWFzBPSTkFaI87XbFZA9
J9zlOi1neNSsDWy7a86NBgL94Cne32J7WXkB4x1xNkgirt8RzSppng==
=11zE
-----END PGP SIGNATURE-----

A fájlnak erre a sorára lesz szükséged:

d0ea3323805bd2899a01f39e3079743e3f2d52c497f528d481a828ad6b0a93bd  openSUSE-Tumbleweed-DVD-x86_64-Snapshot20181022-Media.iso

Itt láthatod, hogy mi a lemezkép neve, és a hozzá tartozó ellenőrzőösszeg. Ezután ki kell számolnod ugyanezt az ellenőrzőösszeget a letöltött ISO-ra is, majd összevetned ezzel.

Ennek folyamatáról és fontosságáról Lacyc3 írt már, amely a Hogyan váltsunk Windowsról Linuxra: III. rész – Ismerkedés a disztribúciókkal című cikkének, „Ellenőrzőösszeg ellenőrzése” részében olvasható.

Tumbleweed

A Tumbleweedhez telepítő, live, illetve más architektúrákhoz szánt lemezképek érhetőek el itt.

Telepítő lemezképek

A telepítő lemezképeknél az alábbi lehetőségek vannak:

  • 64 bites DVD lemezkép: elég nagy, viszont számtalan program helyet kap rajta
  • 64 bites hálózati lemezkép: minden szükséges csomag úgy kerül letöltésre a telepítés során, ennek megfelelően internetkapcsolatra van szükség hozzá
  • 64 bites konténer lemezkép: Kubernetes alapon, openSUSE MicroOS-hez
  • i586-os DVD lemezkép: olyan, mint a 64 bites változat, csupán nagyon régi gépekhez
  • i586-os hálózati lemezkép: olyan, mint a 64 bites változat, csupán nagyon régi gépekhez

Live lemezképek

A live lemezképeknél az alábbi lehetőségek vannak:

  • 64 bites Gnome live lemezkép: Gnome asztali környezettel
  • 64 bites KDE live lemezkép: KDE asztali környezettel
  • 64 bites Rescue live lemezkép: helyreállításhoz
  • i586-os Gnome live lemezkép: Gnome asztali környezettel nagyon régi gépekhez
  • i586-os KDE live lemezkép: KDE asztali környezettel nagyon régi gépekhez
  • i586-os Rescue live lemezkép: helyreállításhoz nagyon régi gépekhez

Fontos megjegyezni a live lemezképek alábbi korlátozó lehetőségeit:

  • Nem használható Tumbleweed telepítéséhez vagy frissítéséhez. Ehhez a telepítő lemezképek szükségesek.
  • A lemezkép méretéből adódóan nem tartalmaz minden szoftvert és illesztőprogramot, amit a telepítő lemezkép. Ezért nem feltétlenül alkalmas annak eldöntésére, hogy a Tumbleweed teljes egészében kompatibilis-e a számítógéppel.
  • Nem estek át olyan alapos tesztelésen, mint a telepítő lemezképek.

Egyéb architektúra lemezképek

Egyéb architektúrákhoz is elérhető DVD, illetve hálózati lemezkép: aarch64, ppc64le és ppc64.

A fentiek alapján Tumbleweed telepítésére a 64-bites DVD lemezképet ajánlom, amely innen tölthető le.

Megjegyzés: A fenti live lemezkép korlátozások az openSUSE hivatalos letöltési oldaláról származnak, ám a saját tapasztalatom alapján a KDE live lemezképről is telepíthető a rendszer. Ezért ha nem akarsz egy teljes DVD-nyi ISO-t letölteni, megpróbálhatod a jóval kisebb, 950 MB-os live lemezképeket is.

Leap KDE live lemezkép, telepítés

Amennyiben a live lemez mellett döntesz, szükséged lehet az alapértelmezett felhasználóra, mivel nálam a Leap live lemez nem indította el automatikusan a grafikus felületet. Hasonló esetben a linux felhasználóval léphetsz be, jelszava nincs. Ezután add ki a sudo startx parancsot, hogy grafikus felületre váltson a rendszer. A telepítés utáni újraindításnál pedig visszadobott a konzolba, ahol a sudo shutdown -h now paranccsal indítható újra a rendszer.

Leap

A Leaphez telepítő, JeOS (speciális célú minimális), illetve live lemezképek érhetőek el itt.

Telepítő lemezképek

A telepítő lemezképeknél az alábbi lehetőségek vannak:

  • 64 bites DVD lemezkép: elég nagy, viszont számtalan program helyet kap rajta
  • 64 bites hálózati lemezkép: minden szükséges csomag úgy kerül letöltésre a telepítés során, ennek megfelelően internetkapcsolatra van szükség hozzá

JeOS lemezképek

A JeOS lemezképeknél az alábbi lehetőségek vannak:

  • 64 bites KVM és XEN lemezkép: KVM vagy XEN HVM virtualizáció esetén
  • 64 bites XEN lemezkép: XEN PV virtualizáció esetén
  • 64 bites MS HyperV lemezkép: MS HyperV-ben futó virtuális gépekhez
  • 64 bites VMware lemezkép: VMware-ben futó virtuális gépekhez
  • 64 bites OpenStack-Cloud lemezkép: OpenStackbe történő telepítéshez

Live lemezképek

A live lemezképeknél az alábbi lehetőségek vannak:

  • 64 bites Gnome live lemezkép: Gnome asztali környezettel
  • 64 bites KDE live lemezkép: KDE asztali környezettel
  • 64 bites Rescue live lemezkép: helyreállításhoz

A fentiek alapján Leap telepítésére a 64-bites DVD lemezképet ajánlom, amely innen tölthető le.

Megjegyzés: Ugyan a rendszer a KDE live lemezképről biztosan telepíthető, ahogy már említettem, konzolban kellett belépni és onnan elindítani a grafikus felületet, illetve újraindítani a rendszert a végén. Ezért kezdőknek nem ajánlanám a Leap live lemezképeket.

Rendszerkövetelmények

Az openSUSE telepítéséhez rendelkezned kell:

  • 2 GHz-es kétmagos vagy erősebb processzorral,
  • 2 GB memóriával,
  • 40 GB szabad lemezterülettel,
  • optikai meghajtóval vagy USB porttal és
  • hálózati telepítő esetén internetkapcsolattal.

Megjegyzés: A 40 GB elég túlzó minimális követelménynek, inkább ajánlott. Az átlagos felhasználás során 20-25 GB is megfelelő lehet.

Lemezkép kiírása

A legtöbb telepítő sajnos már nem fér rá egy CD-re, így két választásod van. Vagy DVD-re írod ki a telepítőt vagy készítesz egy bootolható pendrive-ot. A legtöbb gép már képes elindulni pendrive-ról.

Windows-DVD páros esetén használd az InfraRecordert.
Windows-pendrive páros esetén próbáld a Rufust.

Amennyiben valamilyen Linuxot használsz, nagy valószínűséggel van a rendszereden egy előtelepített CD/DVD író, így az üres lemez behelyezése után a letöltött ISO-ra jobb egérgombbal kattintva lesz lemezre írás lehetőség. Illetve elérhetsz alkalmazásokat pendrive-ra íráshoz is. Például a Lemezek nevű (gnome-disks) rendelkezik lemezkép létrehozási képességgel, vagy az Ubuntus Indítólemez-készítő.

Mivel jelen cikk témája az openSUSE telepítése, ennél mélyebben nem érinteném a telepítő kiírásának menetét. Angol nyelvű, részletes útmutatóért látogass el az openSUSE oldalára:

Magyar nyelvű leíráshoz az Ubuntu oldalát tudom ajánlani:

Rendszerindítás a telepítő médiáról

Ahhoz, hogy az openSUSE-t telepíteni tudjuk, az előző lépésben elkészített telepítő médiáról kell elindítanunk a számítógépet. Ehhez a rendszer bekapcsolása után el kell érnünk a BIOS-t/UEFI-t, és át kell állítanunk a számítógép boot sorrendjét.

A boot sorrend beállításáról szintén Lacyc3 írt, szintén a Windowsról áttérős sorozatában, és ezen cikk „Telepítő indítása” részében olvashatsz róla.

A telepítés folyamata

Most a Tumbleweedet fogom telepíteni a telepítő lemezképről. Viszont a live lemezkép telepítési folyamata teljes mértékben megegyezik ezzel. Illetve a Leap telepítése is nagy mértékben hasonlít rá, csupán egyetlen eltérés van, azt a megfelelő helyen jelezni fogom.

Összefoglalva, akármelyik verzió mellett döntöttél is, a telepítés lépései ezek lesznek, maximum a Tumbleweed helyett Leapet fogsz olvasni:

Ha sikerült elindítani a telepítőt, az alábbi képet kell látnod.
Tumbleweed telepítő menü

Mivel a telepítő alapértelmezett nyelve az angol, át kell állítanunk magyarra. Ehhez nyomd meg az F2 gombot, majd a megjelenő nyelvek között nyíl gombokkal navigálva lépj a magyarra:
nyelv váltás

Enter után már magyarul fogad a telepítő menüje:
magyar nyelvű telepítő

Válasszuk a Telepítés menüpontot. Enter után betöltődik a telepítő:

betöltődik a telepítő, konzol

betöltődik a telepítő, folyamatjelző

A telepítő inicializálása után megjelenik a Nyelv, billentyűzet és licencszerződés ablak.
Nyelv, billentyűzet és licencszerződés ablak

Állítsuk be a kívánt nyelvet, a billentyűzetkiosztást, majd a licenc elolvasása után kattintsunk a Következő gombra.

A rendszervizsgálat után megjelenik a Rendszerszerepkör ablak, Tubmleweed esetén:
Rendszerszerepkör ablak

Itt van lehetőségünk kiválasztani, hogy milyen asztali környezetet szeretnénk, vagy akár a szerver módot.

Leap esetén Felhasználói felület ablaknak hívják:
Felhasználói felület ablak

Válasszuk ki a kívánt lehetőséget, majd kattintsunk a Következő gombra.

Ami még eltérés a két telepítő között, hogy Leap esetén a Felhasználói felület ablakon szerepel egy plusz gomb, amely a Tumbleweedes telepítőben nem. Ez az Online telepítési források beállítása gomb, amelyre kattintva megjelenik a Telepítési források listája ablak. Alapesetben nincs vele tennivalónk.
Telepítési források listája ablak

Az asztali környezet kiválasztása után a telepítő javasol particionálási módot. Alapértelmezetten nem készít külön /home partíciót, GPT sémát és btrfs fájlrendszert használ.
Javasolt particionálás ablak

A Segített telepítéssel LVM-et vagy lemeztitkosítást állíthatunk be.
Particionálási séma ablak

A Szakértői particionálás esetén pedig módosíthatjuk a javasoltakat:
Kezdés az aktuális javaslattal opció esetén:
Szakértői particionálás, Kezdés az aktuális javaslattal

Kezdés a meglévő partíciókkal opció esetén:
Szakértői particionálás, Kezdés a meglévő partíciókkal

Miután elvégeztük a particionálást, kattintsunk a Következő gombra.

Ezt követi az óra és az időzóna beállítása:
Óra és az időzóna beállítása ablak

Az Egyéb beállításokkal pedig az NTP szinkronizálást állíthatjuk be:
Dátum és idő beállítása ablak

Ezután kell megadnunk a felhasználónk adatait:
Helyi felhasználó ablak

Ha nagyon rövid/egyszerű jelszót adunk meg, a rendszer rákérdez:
jelszó megerősítés

A Telepítési beállítások ablakban lehetőségünk van áttekinteni, illetve módosítani a rendszert a telepítés megkezdése előtt.
Telepítési beállítások ablak

A Rendszerindításra kattintva a rendszerbetöltőt és a kernel indítási paramétereit módosíthatjuk:

Rendszertöltő beállításai ablak, rendszertöltő kód beállításai

Rendszertöltő beállításai ablak, kernel paraméterei

Rendszertöltő beállításai ablak, rendszertöltő beállításai

A Szoftverre kattintva a telepítendő szoftvereket választhatjuk ki.
Szoftverválaszték és rendszerfeladatok ablak

Itt van például lehetőség a Gnome vagy a KDE helyett más asztali környezetet választani.

A Részletekre kattintva pontosan láthatjuk, melyik kategóriában melyik csomagok és milyen verzióval szerepelnek:
Szoftverválaszték, részletek

Elfogadás után a telepítő megmutatja az érintett csomagokat:
Módosított csomagok

A Folytatás gombra kattintva visszatérünk a Telepítési beállítások ablakba, aminek tartalma frissül is a változások hatására.

A Rendszerre kattintva a felismert hardvereket tekinthetjük meg:
Felismert hardver ablak

A Részletekre kattintva a kijelölt hardver részletes adatait láthatjuk:
komponens részletek

Vissza az OK gombbal léphetünk.

A Kernelbeállításokra kattintva PCI- és kernel azonosítókat állíthatunk be. Az utóbbin például engedélyezhetjük a SysRq billentyűkombinációkat.

Kernelbeállítások ablak, PCI-azonosító beállítása

Kernelbeállítások ablak, Kernelbeállítások

Miután az OK gombbal visszaléptünk a Telepítési beállítások ablakba, a Telepítés gombra kattintva elindíthatjuk a rendszer telepítését egy megerősítés után.
telepítés jóváhagyása

Itt a Telepítés gomb hatására elindul a telepítési folyamat.

Innentől a Telepítés végrehajtása ablakban követhetjük az eseményeket.

Telepítés végrehajtása ablak, Részletek

Telepítés végrehajtása ablak, végrehajtott műveletek

Illetve elolvashatjuk a kiadási megjegyzéseket:
Telepítés végrehajtása ablak, openSUSE kiadási megjegyzések

A telepítés befejeztével a rendszer újraindul, majd kiválaszthatjuk, hogy a merevlemezről induljon az immár telepített rendszer:

Telepítés végrehajtása ablak, a rendszer újraindul

boot menü

Virtuális gépen 20 percet vett igénybe a telepítés, amely után 4,7 GB lemezterületet használt fel a rendszer XFCE asztali környezettel, mindenféle extra program nélkül. Úgyhogy a minimum 40 GB-os rendszerkövetelmény némileg túl van biztosítva. Véleményem szerint átlagos felhasználásra egy 20-25 GB tökéletesen elegendő kell, hogy legyen.

Végezetül megmutatom a frissen telepített openSUSE asztalomat. Nagyon puritán, XFCE-hez híven, de most nem a rendszerbelakás volt a lényeg, úgyhogy megteszi alapállapotban is:
XFCE asztal

Ennyi lett volna az openSUSE telepítése. Ha bárhol elakadnál, vagy kérdésed lenne, keress minket bátran!