Megjelent a Linux 5.2-rc6

Tux logó
Linus Torvalds bejelentette a Linux 5.2 hatodik kiadásra jelölt változatát.

„Uhh-uh.

Igazán reméltem, hogy a későbbiekben is megmarad a folyamatosan csendes és egyre kisebb rc-k sorozata. De nem ez történt.

Az rc6 az 5.2-es kernel eddigi legnagyobb rc-je, ami a commit számokat illeti (nyilvánvalóan nem nézve az rc1-et és magát a beolvasztási ablakot). Ráadásul nem csak egyszerű javítások jöttek (amik persze vannak), hanem vannak nyilvánvaló TCP SACK/fragmentation/mss javítások is, amik miatt máshol is javítani kellett.

Örömteli, hogy elég hamar megoldottuk a problémát – ez nagyban annak köszönhető, hogy a változás hamar bekerült a disztribúciók kernelébe, ennek hatására pedig mindenféle gondok adódtak a Steam klienssel – ugyanakkor ez továbbra is egy olyan dolog, ami miatt kényelmetlenül érzem magam a kiadási ciklus ezen szakaszában.

Ez az rc is szombati, mivel a teljes holnapomat repülőn fogom tölteni. Konferenciára utazok, majd vitorláson fogok kikapcsolódni, így néhány napig nem igazán fogok hozzáférni a leveleimhez. Majd egy hétig egyáltalán nem leszek elérhető. Tehát az rc7 késni fog.

Eddig úgy gondoltam, hogy mindent jól időzítettem ahhoz, hogy a kiadási ciklus számomra legnyugodtabb részében menjek el, de most nyilvánvalóan abban reménykedek, hogy az elmúlt hét csak egy tüske volt.

Mindegy, ha bármi történik amíg offline vagyok, akkor Greg feltehetőleg tud intézkedni, bár ő ugyanazon a konferencián lesz mint én (csak feltehetőleg fordított jetlag-je lesz. ;).

Mindezek ellenére még mindig okkal vagyok optimista azzal kapcsolatban, hogy jó úton vagyunk ezen kiadás végső csendesedés fázisához. Nem gondolom, hogy rosszak lennének a kilátások.

Bár volt némi izgalom a héten, a legtöbb dolog a szokásos apró javításokból jött össze. Ideértve az immár várt SPDX frissítéseket is, ami miatt a változáskivonat megint zajos egy kicsit.

Mindegy, ha kivesszük az SPDX frissítéseket (márpedig ki kellene, mivel ez uralja a változáskivonatot), az rc6 negyede hálózat (a TCP javítások kifejezetten kis részét képzik, a többség továbbra is illesztőprogram és egyéb javítások, ideértve a bpf-et is). A másik negyede önteszt (leginkább bpf) és dokumentáció.

A többi illesztőprogram frissítés (gpu, rdma, thunderbold, usb), architektúra frissítés (x86, risc-v, arm[64]) és egyéb dolgok (overlayfs stb.).

De őszintén, a változások többsége igazán apró (továbbra se vegyük figyelembe az SPDX zajt) és a rossz előérzetem ellenére nem gondolom, hogy tényleg bajban lennénk.

Csatoltam a naplókivonatot azon bátor lelkek számára, akiket érdekelnek a részletek.”
Linus