Történt egy nap, amikor az Ubuntu újra a bolondját járatta velem, pont akkor amikor – számomra – kritikus adatok tűntek el egy álló merevlemezről. Az Ubuntu Help oldalán volt egy útmutatás, mely a Gddrescue programot ajánlotta. Természetesen ki akartam próbálni, így gyorsan

apt-get install gddrescue

Látszólag telepítette is, de csak látszólag. Nem indult parancssorból, mert a parancs/program nem található. Jó, rendben, nem húzom fel magamat, biztos újra be kell jelentkezni…,hmm mégse jó, na most akkor jön a Windows-os megoldás, avagy az IT szakemberek első mondata: „Hello itt IT, próbálta már újraindítani?” Persze, próbáltam, de akkor se ment, mert a Ubuntu ördöge rám szabadította magát, pont akkor amikor végszükség lett volna.

Természetemből adódóan megpróbáltam ezt a problémát megkerülni. dd-vel kiírtam volna a vinyó képét, de persze nem volt elég hely (40 GB) sehol sem. Ekkor hirtelen eszembe jutott, hogy van nekem egy – igaz NTFS és őskori – RAID1 kötetem, 2 db 20 GB-os HDD-vel, melyet ha ideiglenesen RAID0-ra állítok, lesz 40 GB helyem. Már dörzsöltem a kezem hogy „győzelem”, de ugye nem minden Windows, ami bugzik. Természetesen a RAID kártyát (ITE 8212) nem ismerte fel, miért is ne. Nosza, mi ez nekem, végül is letölthetek egy ~30 MB-os Linux disztrót, kiírom CD-re, bootolok és helyreállítom a vinyót. No, persze mit képzelek én, az a CD drive, melyről telepítettem anno az Ubuntut éppen nincs a közelben, máshol van rá szükség, de persze itt az én kedves kis CD-DVD kombo drive-om, csak kiírom és kész. De ugye, miért ne, az Ubuntu számára ismeretlen a 2-3 éves LG meghajtó, sehol sem látja…, még hardverszinten sem. O.o

A fontos dolgaim között megpróbáltam kiválogatni a pótolhatóakat, online feltölteni stb., így sikerült elegendő helyet létrehozni, elmenteni az adatokat. A fő gond megoldódott, de a DVD író még mindig nem jó, az adatok jó része nincs teljesen biztonságban (bár tökéletes biztonság nem létezik). Nem sokkal később (2-3 nap), visszahoztam a CD-írót és felírtam rá egy Debian CD1-et (stable, kíváncsiságból és egy kicsit haragból), mely hihetetlen módon már a telepítéskor felismerte az immár RAID0-vá változtatott kötetemet, és azzal a lendülettel oda is telepítettem.

Innen kiírtam a fontos dolgokat CD-re, DVD-re, majd elkezdtem vele komolyabb kapcsolatot kialakítani. Mivel az Ubuntu is Debian alapú, egész jól kiigazodok rajta, értem, hogy mit mond és a konfigurációs fájlok is ott vannak, ahol megszoktam (kivéve ami nem :)), minden eszközömet felismerte és a TV kártyám is egy kis rásegítéssel gyönyörűen megy. Jóformán ~2 nap alatt sikerült belőnöm magamnak a rendszert. Az Ubuntuval, amikor kezdtem ez kb. 5 nap volt, persze a Debinek nem kis előnye van.

Ezt a történetet újra és újra átgondolom, sőt a most már 5 hónapos pályafutásomat is, amit az Ubuntuval kezdtem, a támogatást (hogy magyar, hogy jó), az IRC-n lévő barátokat, a Full Circle Magazint, szóval minden,t ami eddig az Ubuntuhoz kötött. Ezzel szembe állítom a Debian elég gyér magyar támogatását (a hivatalos oldal is úgy-ahogy magyar) és jóformán mindent a másik oldalról (testvérek csatája?). A szívem az Ubuntuhoz, az eszem a Debianhoz húz, de nem szeretném a dual bootot. Szóval nem tudom, anno a Win vs. Linux esetében az eszemre hallgattam és jól tettem, de itt közel sem egyértelmű a helyzet. Az Ubuntu 3 éves (ugye?), a Debian meg kb. 10, így a problémák a korából is adódhatnak. Továbbá az Ubuntu mellett szól, hogy hamarosan új kiadás jelenik meg (talán javítják ezt a hibát), aminek próbáltam a Trible 1-2-3 változatát, de ellenére szól, hogy egyelőre nem váltotta be a hozzá fűzött reményeimet. Most egy ideig úgy néz ki, hogy az Ubuntu marad a fő rendszer, de ha DVD-t akarok írni és tesztelgetni akarok vagy egyszerűen csak felidegesítem magamat, akkor menekülök a Debianba. Végső soron is, hiába ezek a problémák, az Ubuntu az egyik legjobb Linux disztribúció, amit valaha is használtam.