Megjelent a Linux 4.0-rc1

Tux

Linus Torvalds bejelentette, hogy lezárult a beolvasztási időszak és egyben kiadta Linux 4.0 első kiadásra jelölt változatát, az rc1-et. Linus szerint a 4.0-ás verzió ellen felhozott érvek többsége teljesen értelmetlen, így míg valaki valami nyomós érvet fel nem tud hozni a 4.0 ellen, addig marad.

A legtöbb vita abból ered, hogy fő verziószám váltáskor valami nagyobb funkciónak kell bemutatkoznia, illetve egy ilyen váltás könnyen kompatibilitási gondokat okozhat. Linus szerint ilyenkor az emberek megfeledkeznek arról, hogy a kompatibilitást nem törik meg és, hogy a kernel verziószámozása sosem az új képességek alapján történt.

Másrészről az egyik legfurcsább dolog, ami miatt egyesek szorgalmazták a 4.0-s verziószámot, hogy a T-800-as Terminator 4.1.15-ös Linux kernelt futtat majd, klikk!

Technikailag ez egy viszonylag kisebb kiadásnak ígérkezik, ugyanis az eddigi átlag 10-11 ezer sornyi új kódhoz képest „mindössze” ~9 ezret küldtek be. Frissült a futás közbeni javításokat kezelő infrastruktúra, és nagyobb takarításon esett át a VM alrendszer is.

Linus kiemeli, hogy a 4.0 nem más mint az eddigi kiadások, mindössze kisebb számokkal kell dolgoznia, így a számoláshoz nem kell levennie a zokniját. :)

Részletek a bejelentésben: https://lwn.net/Articles/634346/.