Megjelent a Linux 4.9-rc2

Tux
Linus Torvalds bejelentette a Linux 4.9 második kiadásra jelölt változatát.

„Visszatértem a megszokott vasárnap délutáni ütemezéshez, és a 4.9-rc2 kint van.

Az rc1 bejelentésben említett kedvenc új képességem (a virtuálisan leképzett verem) valószínűleg részese azon összeomlásoknak, melyeket Dave Jones próbál kibogozni. Ezért ha segíteni szeretnél, állítsd be a CONFIG_VMAP_STACK konfigurációs beállítást, hátha több információval tudsz szolgálni.

… a másik oldalról, ha nem szeretnél aggódni emiatt a probléma miatt, akkor pillanatnyilag kapcsold ki a virtuálisan leképzett vermek funkciót. De kérlek, segíts a tesztelésben.

Mivel a 4.9 nyilvánvalóan egy nagy kiadás lesz (még nem csináltam meg a pillanatnyi státusz jelentést, de úgy gondolom, hogy ez lesz az eddigi legtöbb commitot tartalmazó kernel verzió), és úgy gondolom, Greg ebből a kiadásból tervez LTS verziót kiadni. Ez a két dolog valószínűleg összefügg azzal, hogy az emberek keményen dolgoznak, hogy készen legyen az anyaguk. Ettől függetlenül, az lenne a legjobb, ha minél többen kezdenének el tesztelni egy minél korábbi rc verziót. Csak gondoltam, megemlítem…

Na jó, elég ebből. Az rc2 önmagában nem lett nagy és a már jól megszokott mintát követi: Vagy a legtöbben most jutnak levegőhöz a beolvasztási ablak után, vagy csak egyszerűen kell egy kis idő, amíg az új kód problémái kiütköznek. Így ahogy megszoktuk, az rc2 egy kifejezetten kis méretű rc.

A kis méret ellenére mindenhol találhatóak változások: az illesztőprogramok viszik a prímet (ebből is a GPU illesztőprogramok vannak többségben, de van ipmi, clocksource, mmc, pinctrl, HID, scsi, nvme, ésatöbbi). Vannak architektúra frissítések (x86 és arm64), némi fájlrendszer javítás (ext4, nfs, ceph, f2fs) és egy kevés VM tisztítás egy nagy javítás mellett. A változások többségét ezzel már tudod is.

A csatolt naplókivonatban megtalálod a részleteket, de ennél mindig sokkal többet láthatsz, ha megnézed magát a git fát.”

Linus Torvalds