Megjelent a Linux 4.8-rc7!

Tux
Linus Torvalds bejelentette a Linux 4.8 hetedik kiadásra jelölt változatát.

„Újabb hét, újabb rc.

Rendesen az rc7 szokott a végleges kiadást megelőző rc-k sorában az utolsó lenni, azonban most szinte biztos vagyok abban, hogy ez a kiadás lesz az egyike azoknak, melyeknek lesz rc8-as kiadásuk. A dolgok nem csendesedtek le annyira, mint amennyire szeretném, mert bizonyos dolgokat még mindig meg kell beszélni, ezért nem valószínű, hogy azt fogom érezni, hogy minden rendben van és elkészül a végleges 4.8 jövő vasárnapra.

Persze, nincs semmi „nagy” dolog, egyszerűen csak több a zaj, mint amit szeretnék. Az rc7 egy részei nyilvánvalóan azok a hálózati javítások, melyek néhány perccel lekésték az rc6-ot, azonban más javítások is akadnak (rdma, nvme és még némi pcmcia javítás is. Aha, még mindig nem halott). Van némi architektúra javítás is (AI uaccess javításai kitűnnek, de van némi perf és KVM javítás is néhány más dolog mellett).

A naplókivonat nem olyan csendes, mint amilyennek szeretném, de csatoltam, és nagynak sem mondható. Egyszerű rajta végiggörgetni, ha nagyjából érdekelnek a részletek.

A másik dolog, ami miatt úgy érzem, hogy „talán lesz rc8”, hogy a linux-next nem néz ki túl nagynak, ami miatt nincs az az érzésem, hogy különös nyomás lenne rajtam a beolvasztási ablak megnyitására. Van néhány új funkció, amiket már én is várok, és benne lesznek a 4.9-ben, de egy újabb hét nem fog ártani.

Természetesen a dolgok alakulhatnak úgy a jövő héten, hogy úgy döntsek, hogy a 4.8 készen van és nincs semmi aggodalomra okot adó dolog, azonban látva az előző héten történt javítások javítását, elkapott az érzés, hogy „a dolgok még mindig képlékenyek”.

Persze menj és tesztelj!”

Linus Torvalds